Vlagyimir Putyin

Részleges mozgósítást rendelt el Putyin
Az orosz elnök először mondott beszédet azóta, hogy csapatokat küldött Ukrajnába. Arról beszélt, hogy a Nyugat nukleáris zsarolást alkalmaz Oroszországgal szemben, de van mivel megvédeniük magukat,...
Legalább 81-en haltak meg a kirgiz-tádzsik határmenti harcokban, Putyin felszólította a két...
A két ország pénteken tűzszünetet kötött, de azóta a harcok folytatódtak, és mindkét fél egymást vádolja a megállapodás megszegésével.
Putyin találkozott Hszi Csin-pinggel, de alig kapott többet egy nesze semminél
Az ukrajnai orosz invázió kezdete óta első orosz–kínai csúcs is megmutatta, hogy a főellenség hiába közös, a két ország érdekei nem mindenben vágnak egybe: Kína mérsékelt diplomáciai gesztusoktól...
Amerika bemószerolja Moszkvát ott, ahol súlyos pénzekért vesznek politikai befolyást
A helyi nagykövetek elbeszélgetnek a dologról, hova és mire ment a több mint 300 millió dollár.
Véget ért a béke aranykora, és nem tudjuk, mikor ér véget a háború
De ha segítünk Ukrajnának, akkor Kijev feltételeivel érhetnek véget a harcok – legalábbis az Egyensúly Intézet és a NATO meghívott szakértői szerint. A keddi panelbeszélgetéseken kiderült, hogy bár...
Kaszparov: Az oroszok pusztító veresége az egyetlen esély a változásra
Az oroszok többséget nem érdekli, hogy katonáik tízezrei estek el, mondta a sakkvilágbajnok a Válasz Online-nak.
Indonéz elnök: Putyin és Hszi Csin-ping is részt akar venni az őszi G20-csúcstalálkozón
Korábban több vezető is jelezte, hogy nem utazik el Balira, ha az orosz elnök is ott lesz.
Putyin-bíráló orosz üzletember holttestét találták meg egy washingtoni lakóháznál
Dan Rapoport hangos támogatója volt a bebörtönzött Alekszej Navalnijnak és Ukrajna függetlenségének.
Egy bizarr gáztörténet: Szerbiának földgázt értékesítünk, miközben nagyon szeretnénk még...
A politika „rátelepedett” egy nagyjából megszokott, de azért méretes magyar–szerb gázkereskedelmi ügyletre, de közben Szijjártó Péternek Oroszországba kellett utaznia, hogy kapjunk még gázt.
Kövess minket Facebookon is!