Villamos
Egy kiskutya miatt kialakult vitában késelték meg a 25 éves férfit tavaly a 28-as villamoson
A nyomozást befejezte a rendőrség, az ügy az ügyészség elé került.
Korszerűsített hannoveri villamossal lehet utazni az 50-es villamos vonalán
Hétfőn állt próbaüzembe a klimatizált, kényelmesebb jármű.
Egy hónapon belül Magyarországra érkezhet az első tramtrain
A Szegedet és Hódmezővásárhelyt összekötő vasútvillamos járműveit Spanyolországban gyártották.
Változik az éjszakai menetrend, sűríti a csúcsidei járatokat a BKK
Az éjszakai járatok továbbra is menni fognak, a csúcsidőben több járművet indítanak.
Halálra gázolt egy férfit a villamos Újbudán, a Gárdonyi térnél
Több villamos helyett pótlóbusz közlekedik.
Az összes budapesti Tatra villamoson lehet szombattól bringát szállítani
Az 1-es, a 12-es és 14-es, valamint a 28-as villamosra lehet feltenni majd a biciklit.
Baleset miatt nem járt a 4-es és 6-os villamos a Széll Kálmán tér és a Jászai között
A villamos nekiütközött egy autónak, az meg egy másiknak.
Vágó-Vitézy csörte a félreállított CAF villamosokról
Az egy éve tartó vita lassan véget ér, az új villamosokból négy nagy sajtócsinnadratta mellett várhatóan hétfőn kigurul a remízből.
Nem találtak hibát az egy éve félreállított új CAF-okban
A vizsgálatot a BKK kérte, mert úgy sejtették, hogy a villamosok fékrendszerével probléma van.
Hangosan hallgatott zenét a villamoson, rászóltak, úgyhogy fegyvert rántott
A férfi ezután leszállt, de öt perccel később már el is fogták a rendőrök.