Vádemelés
271 milliós csalás miatt emeltek vádat Szegeden egy volt önkormányzati képviselő ellen
A NAV másfél éve indított nyomozást Joób Márton ellen, amiért szórólapterjesztő cégével öt éven át, strómanokon keresztül fiktív számlázott.
1,7 millió forintot sikkasztott el a gyerekek pénzéből a Nógrád megyei gyermekotthon vezetője
A 36 éves nevelőnő magára költötte a gyerekek apanázsát, vádat emeltek ellene.
Vádat emeltek a gödöllői görögkatolikus templom gyújtogatója ellen
Alkoholt és motorolajat locsolt szét a templomban, felgyújtotta, a szentélyre pedig falfestéket dobott. Másfél millió forintos kár keletkezett.
Két ember halálát okozta száguldásával egy kerecsendi férfi, vádat emeltek ellene
A sofőr túl gyorsan ment, autója kisodródott a csúszós úton, így ütött el öt embert, akik az út szélén álltak.
Elbújt két fiú a kocsiban, ettől az ittas sofőr annyira meglepődött, hogy fának hajtott
Az eset még 2020 októberében történt, most emeltek vádat az ügyben.
A halálba segített volna egy férfi egy csömöri lányt, aki túlélte
Chaten ismerkedtek meg, a férfi nyugtatókat adott a lánynak, és miután elveszítette az eszméletét, magára hagyta. Csak a szerencsén múlt, hogy a lány életben maradt.
Akarata ellenére elhozta feleségét és kislányát az anyaotthonból egy kaposvári férfi, majd...
Vádat emeltek ellene, fegyházbüntetést kaphat.
Nem az anya, hanem a barátnője ellen emelt vádat az ügyészség L.L. Junior elgázolt kisfiának ügyében
A rendőrség az anya ellen javasolt vádemelést, az ügyészség azonban máshogy látta. A barátnőre felfüggesztett fogházbüntetést kértek.
Áramot akart vezetni a zárkaajtóba két rab Szegeden, emberölés előkészülete miatt vádat emeltek...
A két férfinak elfogyott a cigije és a kávéja, de a felügyelők nem hagyták, hogy pótolják azokat, ezért bosszút akartak állni rajtuk.
Nem akarta, hogy elszakítsák a lányától, inkább együtt vetettek volna véget az életüknek
Ez még 2019 tavaszán történt, a dunavarsányi férfi ellen most emeltek vádat.