Vádemelés

Amerikában már elítélték a gyermekpornográfiával vádolt balassagyarmati háziorvost
A Blikk úgy tudja, hogy S. Rezső 9 évig bujkált Mexikóban, mielőtt hazajött.
Felfüggesztették a korrupcióval vádolt Völner Pál ügyvédi engedélyét
Pár hete még javában dolgozott. Az ügyészség vádemelése után érvénytelenítették az ügyvédi igazolványát.
Gyerekekről tárolt pornóképeket egy 76 éves háziorvos, vádat emeltek ellene
Az orvos a vád szerint egy, a rendelőjében dolgozó, akkor még kiskorú fiatal lányról is készített képeket.
Bírósági végrehajtóknak adták ki magukat, így csaltak ki pénzt emberektől, miközben a börtönben...
2,5 millió forintot csaltak ki a megtévesztett emberektől a börtönből telefonálgató csalók.
Vádat emeltek a borsodi férfi ellen, aki két éven keresztül zaklatta fia kiskorú nevelt lányát
A kislány 12 és 14 éves kora között rendszeresen vigyázott rá a férfi, aki a szülők távollétében szexuálisan zaklatta.
Vádat emeltek K. Szandra ellen, aki szülinapi ajándékként szexet szervezett 10 éves fiának
Szexuális erőszakkal vádolják az anyát és a fiúval aktust folytató lányt is.
Vádat emeltek Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő ellen
Az ügyészség szerint valótlanul állította, hogy megkötözték és fel akarták gyújtani.
Elhagyta az élettársa, ezért fogta magát, és felgyújtotta közös albérletüket egy pilisi férfi
Tízmillió forintos kárt okozott a házban, vádat emelt ellene az ügyészség.
Választási csalással vádolnak 25 embert Baranya megyében
A jelölt ismerősei fejenként öt-ötezer forintot adtak az átjelentkezésért és szavazásért.
Kövess minket Facebookon is!