Vádemelés

Vádat emeltek a magyar politikusok megölésére készülő radikális szervezet tagjai ellen
A Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű szervezet 33 közéleti szereplő, köztük Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc megölésére hívta fel követőit.
Vádat emelt a Premier League a Manchester City ellen pénzügyi szabályok megsértése miatt
A vád szerint a jogsértések már a 2009–2010-es szezonban is történhettek.
7,4 milliárdos osztalék után nem fizetett adót egy milliárdos kelet-magyarországi üzletember
A NAV vádemelést javasol a férfi ellen, aki egy wellnesshotelben és egy élelmiszerláncban is tulajdonos.
Lakást bérelt egy házaspár Kaposváron, hogy a feleség az egyik szobában pénzért szexeljen
Másokat is beszerveztek az üzletbe, a tulajdonos semmit sem tudott az egészről.
Alec Baldwin ellen hivatalosan is vádat emeltek gondatlanságból elkövetett emberölés miatt
2021-ben egy filmforgatáson sült el a kezében tartott fegyver úgy, hogy azzal halálra sebzett egy operatőrt.
3,5 millióért megvette barátja nőjét, de összevesztek az áron, halálos verekedés lett a vége
Csongrád-Csanád vármegye egyik tanyáján történt az eset, a holttest egyelőre nem került elő.
Fiatal lányok veréssel kényszerítettek prostitúcióra kislányokat Budapesten
Vádat emeltek egy férfi ellen is a gyermekprostitúció kihasználása miatt.
Hintónak ütköztek a vármegyében
A kocsis mellett egy ló, egy férfi és két népviseletbe öltözött lány is megsérült. A baleset egy szüreti mulatság alatt történt, 2021-ben.
115 millió forintnyi fiktív számlát szerzett be versenyautók alkatrészeiről, hogy áfát csaljon
A budapesti férfi öt társával hozott létre számlázási láncolatot. Az ügyészség most emelt vádat ellene.
Kövess minket Facebookon is!