Vádemelés
Egy doboz sörért fojtott meg négy kölyökmacskát
Egy nejlonzacskóba tette a pár napos cicákat, a zacskó száját összekötötte és kitette a tűző napra.
18 embertől több mint 20 millió forintot csalt ki egy nigériai házaspár és egy hajléktalan nő Pécsen
Az interneten keresztül férkőztek az emberek bizalmába, szerelmet és párkapcsolatot ígérve. Pénzmosás és csalás miatt emeltek vádat ellenük.
Egyszerre 42-en akartak kölcsönt felvenni hamis munkáltatóival és bankszámlakivonattal,...
Mind a 42-en 30 havi futamidőre 1–1,5 millió forint kölcsönt akartak felvenni.
Finnországba közvetített ki prostituáltakat egy pécsi férfi
Hárommillió forintot keresett a kerítéssel.
Tizenkét év alatti kislánytól csalt ki meztelen felvételeket egy küzdősportoló
A férfi kislány barátnőjét is megzsarolta, hogy küldjön neki képeket.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki minden előzmény nélkül megkéselt egy nőt a XI. kerületben
A férfi a támadás előtt ecstasy tablettát vett be és marihuánát fogyasztott.
Négy nevelt gyerekét verte egy nő Nógrádban, vádat emeltek ellene
Négy kiskorú gyereket nevelt, és sorozatosan veszélyeztette őket.
Fojtogatta és sniccerel vágta meg a prostituáltat
Az előkészítő ülésen a férfi a bűnösségét nem ismerte el, a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le.
Vádat emeltek a balatonfüredi vonatbalesetet okozó mozdonyvezetők ellen
Két utas töréses, egy utas könnyebb sérülést szenvedett a tavaly nyári balesetben.
Két kiskorú tanítványával is szexuális viszonyt folytatott a világbajnok újpesti küzdősportedző
Az 51 éves F. Márton ellen vádat emelt az ügyészség, vallomásában nem tagadta a bűncselekményt, de szerinte a gyerekek beleegyezésével, akaratával történt minden.