Vadai Ágnes
Polt Péter: Nem történt bűncselekmény Farkas Flórián roma felzárkóztatási programjában
A legfőbb ügyész szerint nem lehetett határozottan megállapítani, hogy az Országos Roma Önkormányzatnak nem állt szándékában a Híd a munka világába projekt teljesítése.
Meg akarta kérdezni Vadai Ágnes, hogy mit csinál Vincze Ottó a külügynél, de elírta a volt focista...
Vince Ottó nevű személy nem dolgozik a Külügyminisztériumban – válaszolta az államtitkár. A Fradi korábbi focistáját a barcelonai magyar futballörökség feldolgozásával bízta meg Szijjártó. Két és...
A honvédelmi és rendészeti bizottság azonnali összehívását kezdeményezi a DK
A Demokratikus Koalíció szerint Benkő Tibor honvédelmi miniszter cáfolta Orbán Viktor korábbi állítását, és ezt tisztázni kell.
Az ellenzéki képviselők az Országgyűlés rendkívüli összehívását kezdeményezik az ukrajnai háború...
A honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén tájékoztatást kaptak az ukrajnai helyzetről, de az ott elhangzottakat 2051-ig titkosították. Kósa Lajos szerint annyi már egészen biztosan megállapítható,...
Vadai: A honvédelmi miniszter már nem ura a minisztériumának, NER-es üzleti körök intézik a...
A DK-s politikus és Márki-Zay Péter beszéltek az ellenzék honvédelmi elképzeléseiről, a Fidesz szerint azonban Brüsszel, Gyurcsány, migránsok és Soros György.
Polt Péter szerint törvényes és szabályos, hogy Völner szabadlábon van, míg Schadl nem
A legfőbb ügyész szerint az ügyészeket is csak az ügyészek vizsgálhatják.
Vadai: Kósa rosszul tudja, nem a Belügyminisztérium, hanem más vette meg a Pegasus kémszoftvert
A DK alelnöke szerint Pintér Sándor azt is ki fogja vizsgálni, hogy Varga Judit szabálysértést vagy bűncselekményt követett-e el azzal, hogy a lehallgatási engedélyek aláírását kiadta egy...
Az offshore céggel kapcsolatba hozott DK-s jelölt védelmében Vadai Ágnes a Párbeszéd jelöltjeit...
Nem kenyerünk a házmestertempó – írta Karácsonynak Vadai Ágnes, majd a Facebook-posztban arról ír, hogy Dorosz Dávid rágógumit is vett a költségtérítésből.
Vizsgálóbizottságot állítana fel a DK az egyházi szexuális visszaélések feltárására
Őszintén fel kell tárni a múltat, át kell alakítani „a bűnös struktúrákat”, jelentette ki a Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese.
Csak a Legfőbb Ügyészség válaszolta meg egyértelműen, hogy használták-e a Pegasus kémprogramot
Vadai Ágnes DK-s képviselő több minisztériumot is megkérdezett, de a legtöbb helyről azt a választ kapta, hogy Magyarország jogállam.