Utalás

Szinte mindennap kapott panaszt a Bookingra a GVH, el is indította a gyorsított vizsgálatot
Egyszer már megbírságolta a holland üzemeltetőt, 2020-ban minden idők legmagasabb versenyhatósági bírságát, 2,5 milliárd forintot szabott ki a cégre.
Itt az ingyenpénz – a bankok már nemcsak jó feltételekkel, de ajándékokkal is csalogatják a diákokat
A bankoknak nagyon sokat megér, ha egy kezdő ügyfelet magukhoz csalogatnak. Mert a magyar nehezen vált bankot.
A Wise, a nemzetközi utalások ismert fintechcége már 16 millió ügyfélnél tart
A költséghatékony nemzetközi transzfereiről ismert cég észt alapítású, de a második legnagyobb irodája és dolgozói csapata Budapesten működik, 700 alkalmazottal. Ugyanakkor a fővárosunk nemzetközi...
Megtudhatja, hogy mennyit költött a bankjánál: biztosan költhetne kevesebbet is
A banki díjaink csökkentésén az állam, sőt olykor maguk a bankok is fáradoznak. De a legtöbbet mi magunk tehetjük.
Szombat délelőtt egy ideig sem fizetni, sem utalni nem lehetett Revoluttal
A probléma globális szintű lehetett, egy Londonban élő Telex-olvasó azt írta nekünk, hogy ő sem tudta ma reggel a Revolutot használni.
A Santander UK tévedésből 130 millió fontot utalt át lakossági ügyfeleknek
Emberi mulasztás miatt ment el a hatalmas összeg a bank számlájáról az ügyfelekhez.
Kevesebbet utaltak haza a kivándorolt magyarok, mint két éve
Ennek oka leginkább a járvány miatti zárások, munkahelyelvesztések.
Kövess minket Facebookon is!