Űrkutatás

Az első török űrhajós megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra
A SpaceX négy űrhajóst vitt fel most a 400 kilométeres magasságban keringő ISS-re.
Nagyon úgy tűnik, hogy nem fog eljutni a Holdra az első kereskedelmi Hold-misszió
A leszállóegységet sújtó problémáról kiderült, hogy a hajtómű hibája okozza. Az Astrobotic nem mondta ki, hogy itt a vége, de azt írta, hogy keresik az alternatív célokat, amelyeket még meg tudnának...
Elindult az első kereskedelmi Hold-misszió, magyarok üzeneteit is viszi magával
Az Egyesült Államok ötven évig a Hold felé sem nézett, de most elindult egy olyan misszió, amelyben sem a rakétát, sem a leszállóegységet nem a NASA építette, csak fizet a fuvarért, amivel a...
Több mint ötven év után az első amerikai űrhajó indult el a Hold felé
A Peregrine szonda a tervek szerint február 23-án fog leszállni a Holdon.
India napkutató űrszondája elérte célállomását 1,5 millió kilométerre a Földtől
Az Aditya-L1 űrszonda szeptemberben indult útnak azzal a céllal, hogy tanulmányozza a Nap légkörét.
Sosem látott, látványos képeket adott ki a NASA a kozmikus karácsonyfa-ködről
2300 fényévre van tőlünk, és valójában nem ilyen szép zöld, csak a röntgensugárzás tartományában.
50 millió forintba fog kerülni a magyar űrprogram űrhajósának egyórányi munkája
Arra is próbálják felkészíteni a négy jelöltet, hogy végül nem ők mehetnek majd a világűrbe.
Elindult a NASA űrkorszakot is forradalmasító küldetése az „arany kisbolygóhoz”
Többször is el kellett már halasztani, de pénteken végül megfelelőek voltak a körülmények, így az ügynökség űrszondája elindult a 3,5 milliárd kilométeres útjára a Psyche nevű aszteroidához.
A milliárddolláros amerikai űrtoll legendája
A legenda szerint a NASA irtózatosan sok pénzért fejlesztett ki egy tollat, ami az űrben is működik, miközben a szovjet kozmonauták józan paraszti ésszel egyszerűen ceruzát használtak.
Kövess minket Facebookon is!