TV2
Kilenc év után újra műsort fog vezetni Bálint Antónia
A TV2-höz tér vissza, de még nem árulták el, hogy melyik műsorokban.
Zebracsíkos köntösben plüssállatot ölelget a Gáspárék promójában Gáspár Győző
Megjelent a TV2-re készülő Gáspárék első hivatalos előzetese.
Ördög Nóra és Kárpáti Rebeka után Szabó Zsófi kapja a TV2 házfelújítós műsorát
Stohl Andrással és Csutival vezeti majd az ősszel visszatérő Újratervezést.
„Irak? Csak akkor akartam elmondani, ha már biztos” – megjelent a honvédséggel készülő...
A 865 milliós állami támogatásból készült sorozat 2024 őszén debütálhat majd.
Még idén érkezhet a TV2-re a Hunyadi-sorozat és a honvédséggel közösen készülő produkció is
A tervek szerint két állami támogatással készülő sorozatot is bemutat még idén a TV2.
Magyarország olyan hely, ahol az RTL és a TV2 is agyonnyeri magát a nézettségi versenyben
Magas szinten űzi a számmisztikát a két rivális médiacég.
A TV2 megtalálta a módját, hogyan lehet még kellemetlenebb egy lagzi
Úgy, hogy idegenek között megy. A Házasság első látásra alaphelyzete annyira szürreális, hogy még a legacélosabb szereplő is elkezd hülyén viselkedni. Hülyén viselkedő emberekből pedig néha kínos...
Kajdi Csaba: Figyelmeztetett a TV2, hogy ne fogalmazzak ennyire erősen az Instán
Gazsuláló, dörgölőző celebek, Lölő lekvárja és a TV2-s sztori – néhány erős idézet Kajdi Csaba telexes interjújából.
Már a minimális szerénység sincs meg bennük – Cyla a NER-milliárdosokról
Ebben a rendszerben a hűség számít, nem a profizmus, de ha majd vége lesz, sokan el fogják mondani, hogy ők bizony sosem értettek vele egyet. Tillát bátor, művelt embernek tartja, Ördög Nórának...
Nem éreztem még magam olyan kínosan, mint az új Palvin Barbi keresése közben
Megnéztük a TV2 új modelles realityjét, a Next Top Model Hungaryt, amiből semmi sem derül ki a szakmáról. A műsor ráadásul hamar megcáfolja azt az állítását is, hogy ebben a világban bárkiből bármi...