Tiltakozás

Pankotai Lili molinóval üzeni meg: Pintér és Haynau céljai ugyanazok
A Budai Váralagút fölé kifüggesztett molinón a tizenhárom aradi vártanú portréja mellett tizenhárom kirúgott tanár fotója látható.
Több ezer motoros vonult át a visegrádi Panoráma úton a kitiltásuk miatt demonstrálva
A főszervező szerint ezzel a döntéshozóknak szeretnének üzenni, hogy vegyék jobban figyelembe a motoros társadalom jelentős tömegének igényeit.
Magánrepülők kényelmében utazhatnak mostantól a kutyák, a klímavédők kiakadtak
A Dubaiból Londonba tartó járat 3,6 millió forintért vehető igénybe.
Ez lesz a most kezdődő tanév öt legfontosabb kérdése
Rövidebb nyári szünet, tanárhiány és egyebek. Ismét eseménydús időszak következik nemcsak a diákok, tanárok életében, hanem a közéletben is.
Annyi motoros ment el Visegrádra a kitiltásuk ellen demonstrálni, hogy el sem fértek az úton
Az önkormányzat szerint a motorosok hangosak és száguldoznak, a tiltó rendelkezés marad.
Háborognak a lakók egy új szeméttároló miatt, a terézvárosi polgármester szerint csak politikai...
Soproni Tamás szerint 30 éves problémát oldanak meg az új, zárt tárolóval, a tiltakozók szerint nem oldják meg, csak „áthelyezik”.
Krumpliszsákokkal edzve nyert négy olimpiai aranyat, aztán a szovjeteknek is bemutatott
A hétszeres olimpiai bajnok csehszlovák tornász, Věra Čáslavská ünnepelt sztárból évtizedekre feketelistás lett a politikai szerepvállalása miatt. Van olyan szám, amiben máig ő az egyetlen, aki meg...
Nyilatkozatban tiltakoznak a Jelenkor szerzői a melegellenes törvény ellen
Mint írták, elfogadhatatlannak tartják, hogy Európa közepén a 21. században a megbélyegzés és a kirekesztés legyen egy ország kultúrájának alapja.
„Hogy lesz itt változás? Úgy, hogy ez a miniszterelnök egyszer meg fog halni”
Karácsony Gergely, Steiner Kristóf és Hujber Ferenc is ott volt a sok ezer felvonuló között az idei Pride-on, ahol a résztvevőket arról kérdeztük, szerintük milyen irányba halad Magyarországon a...
Kövess minket Facebookon is!