Terv

Két új épületet kap a Heim Pál Gyermekkórház, a tervezők a szülők fontosságát is figyelembe vették
A tervek szerint a szülő akár az altatásig is elkísérheti gyermekét, és minden gyerek ágya mellett lesz alvóhely a szülő számára is.
Egy Orbán mögött felvillanó térképről derül ki, hogy a kormány 600 ezer menekülttel számol a...
A katonai terveket még az invázió megindulása előtt megtekintő miniszterelnök azonban Putyin helyett inkább Márki-Zayt kritizálta.
Republikon: Kétharmados a Fudan Egyetem budapesti kampuszának elutasítottsága a magyarok körében
Még a kormánypárti szavazók majdnem egyharmada is elutasítja a kampusszal kapcsolatos terveket.
Épül a magyar szuperszámítógép
A magyar HPC kapacitása öt petaflop lesz, azaz másodpercenként ötmilliárdszor millió műveletet lesz majd képes végrehajtani.
Kövess minket Facebookon is!