Temetés
San Franciscóban száz éve betiltották a temetéseket
A temetőket is felszámolták: 150 ezer halottat ástak ki, és szállítottak Amerika legnagyobb nekropoliszába, amelyben ma már 1,5 millióan nyugszanak.
Orbán Viktor és Novák Katalin is lerótta kegyeletét Szakcsi Lakatos Béla temetésén
A magyar dzsessz ikonikus alakját a Fiumei úti sírkertben helyezték végső nyugalomra.
„Hajthatatlan, bátor hős volt” – eltemették Wittner Máriát
A gyászszertartáson a köztársasági elnök és a miniszterelnök is részt vett.
Május 6-án koronázzák meg III. Károlyt
A koronázást II. Erzsébet halála után nyolc hónappal tartják majd. A szertartás során Kamilla királynét is megkoronázzák.
Felgyújtotta magát egy japán férfi, hogy így tiltakozzon Abe Sinzó állami temetése ellen
A volt miniszterelnök július elején lett merénylet áldozata, temetésére közel hatmilliárd forintnyi összeget fordít a japán állam.
Egy korszak véget ért: így zajlott II. Erzsébet temetése
Kétperces néma csend, skót duda, tízezrek búcsúztak Westminstertől Windsorig az utak mentén a királynőtől – nagyképes cikkünk a hétfői temetés eseményeiről.
II. Erzsébet temetése összehozta a világ vezetőit
Összesen 2000 meghívott volt a Westminster-apátságban Európa leghosszabb ideig uralkodó királynőjének temetési szertartásán, amit már most az évtized társasági eseményeként emlegetnek.
Családi körben, Fülöp herceggel oldalán eltemették II. Erzsébetet a VI. György emlékkápolnában
Az egész világ II. Erzsébet temetésére figyelt, a windsori kastélyban véget ért a szertartás nyilvános része. A királyi család szűk körű szertartása után helyezik majd el a koporsót a VI. György...
Sokan már egy nappal a királynő temetése előtt sátrat vertek Londonban
A Buckingham-palota előtti Mall már vasárnap este tele volt, több sátorozóval is sikerült beszélnünk. Helyszíni riport Londonból.
Tizenkét órát álltam sorban, és abszolút megérte
Új szintre emelték a sorban állást Londonban, ahol százezrek álltak végig több kilométert, hogy búcsút vegyenek II. Erzsébettől. Az extrém hosszú várakozást igazi közösségi élményként élték meg,...