Téli olimpia
Először volt magyar snowboardos félcsőben olimpián, Kozuback Kamilla a 19. lett
A 17 éves hódeszkás második versenyszámában indult Pekingben, a döntőre nem volt igazán esélyes.
Az amerikaiak szupersztár sízője öt másodperc után második számát is kinullázta az olimpián
Mikaela Shiffrin szlalomban próbált javítani, miután első számában bukott, de négy kanyar után megint kiesett. A műlesiklást a szlovák Vlhová nyerte nagy különbséget ledolgozva.
Etikai vizsgálatot követel a MOB a Liu Shaolin Sándort kizáró főbíróval szemben
A pekingi bíráskodás felülvizsgálatát is kezdeményezték a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál.
A 40. hely után olimpiai aranyra javított a norvég szupersztár
A férfiaknál Klaebo nyerte a sífutás sprintszámát, a nőknél svéd fölényt hozott a verseny. Kónya Ádám nem jutott tovább a selejtezőből.
Liu Shaoang: Furcsa volt egyedül állni a dobogón, de büszkén viselem ezt az érmet
A téli olimpiák történetének első magyar egyéni érmese azt mondta, túltették magukat az ezer méter döntőjében történteken.
Ruhakáosz rombolta szét a történelmi síugróversenyt
Az olimpia vegyes csapat versenyén egymás után zártak ki női ugrókat szabálytalan ruhájuk miatt. A gond az, hogy ugyanezek a ruhák néhány napja még megfeleltek.
Elutasították a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók óvását
Gyorsan megszületett a döntés.
Egy rajtnál elkövetett baki után harmadik olimpiai aranyáig száguldott az osztrák síző
Mayer majdnem idő előtt lökte be az időmérő kaput szuper-G-ben. A második Cohran-Siegel ötven évvel anyja olimpiai aranya után nyert egy ezüstöt.
Liu Shaolinék edzője szerint van még mit kaszálni az olimpián, fel fognak állni a fiúk a kizárás...
Bánhidi Ákos szerint a férfi short trackesek önmagukat erősítik, de Liu Shaolin kizárása után a történtek lelki oldalával is foglalkozni kell az olimpián.
Liu Shaolin Sándor: A nap, amikor majdnem egyéni olimpiai bajnok lettem
A magyar gyorskorcsolyázó gratulált az aranyérmet megkapó kínai Zsen Ce-vejnek.