Tárgyalás
Most először nem a vádlottak padján fog ülni Hunwald György
Az egykori erzsébetvárosi polgármester ellen idén a Kúria megsemmisített minden elmarasztaló ítéletet, azóta ügyvédjelölt lett.
Élőben fogják közvetíteni Donald Trump tárgyalását
A volt amerikai elnököt azzal vádolták meg Georgia államban, hogy megpróbálta megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a hét csecsemőt meggyilkoló brit ápolónőt
A 33 éves Lucy Letby a negyedik nő az angol jogtörténetben, aki életfogytiglani börtönbüntetést kapott.
Értelmetlen időpazarlás a Depp-perből készült sorozat
A Depp kontra Heard három részben foglalja össze a tavalyi őrületet a sztárpár bírósági ügyéről, annyi YouTube-szakértővel és TikTok-videóval, hogy a nézőnek hányingere lesz az egész internettől a...
Észak-Korea és az ENSZ egyeztet a határon nevetve átszaladó amerikai katona ügyében
Phenjan eddig nem adott ki információt az amerikai állampolgárról.
444: A Budapesti Műszaki Egyetem modellváltásról tárgyalhat a minisztériummal
A lap információi szerint a minisztérium bekeményített a nagyon nehéz anyagi helyzetben levő egyetemmel szemben.
„Aki kifizeti azt a pénzt, az viheti” – meghallgatta a bíróság az eladott tömörkényi nőt, akinek...
A három és fél millió forintért eladott nő szerint szerelme nem ölt meg senkit, a tárgyaláson mégis rohadt gyilkosoknak nevezte az áldozat édesanyja őt és mostani párját.
Nem engedték fel a meghalt siklóernyős családtagját és annak ügyvédjét a helikopterre a helyszíni...
Három éve annak, hogy Vértesszőlős közelében tragédiába fulladt egy fára akadt siklóernyős mentése. Egy honvédségi helikopter rotorszele letörte azt az ágat, amin biztonságban ült, lezuhant és...
Ártatlannak vallotta magát a volt tengerészgyalogos, aki addig szorította egy ordítozó férfi...
Daniel Penny majdnem három percig szorította az afroamerikai Jordan Neely nyakát. Neely ordítozott az utasokkal, de semmi jele nincs annak, hogy bárkit bántott volna.
Elkezdődött Kevin Spacey szexuális zaklatási ügyének tárgyalása Londonban
A tárgyalás négy hétig tart majd, tucatnyi zaklatási vádban kell döntenie a bíróságnak.