Szijjártó Péter

Szijjártó internetes harcra biztatja a Megafon influenszereit a következő hetekben
A külügyminiszter szerint a Megafonon is múlik, lesz-e jobboldali fordulat az Európai Parlamentben.
Szijjártó: Álhír, hogy Pécsre is ellátogatna a kínai elnök
A külügyminiszter azt mondta, hogy Hszi Csin-ping magyarországi látogatás során tizenhat megállapodást már biztosan alá fognak írni a felek, két másikról még egyeztetés folyik.
A Budapest-Belgrád után a V0-t és az új ferihegyi vasútvonalat is a kínaiak építenék meg, kínai...
Szijjártó szerint új magyarországi vasúti fejlesztések valósulnak majd meg kínai forrásból. Információink szerint ez azt jelenti, hogy kínai hitelből, kínai cégek, kínai technológiával építik majd...
„A magyar kormányt nem nevezném a cseh kormány szövetségesének” – mondta a cseh külügyminiszter,...
Jan Lipavský nem tudja, Szijjártó továbbadja-e az oroszoknak a vele megosztott bizalmas információkat.
A cseh külügyminiszter Szijjártó Péter mellett állva beszélt arról, hogy az orosz imperializmus...
Jan Lipavský azt mondta, Csehország támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervét. Szijjártó szerint sem az oroszok, sem az ukránok nem tudják megnyerni ezt a háborút.
Magyarországra jön a kínai Fiberhome, optikai kábeleket fog gyártani Kisbéren
A projekt értéke nyolcmilliárd forint, amelyhez az állam 15 százalékos pénzügyi támogatást biztosít.
Most a Richterre hivatkozva blokkolja Magyarország Ukrajna uniós támogatását
Az OTP már lekerült az ukránok háborús szponzor-listájáról, Szijjártó most azzal indokolja a magyar vétót, hogy Ukrajna 14, a Richter által forgalmazott gyógyszernek vissza akarja vonni az engedélyét.
Egy újabb, hatodik légijárat is elindul Kína és Magyarország között
Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, jelentette be a külügyminiszter.
Tíz erősebb idézet a Fidesz kampánynyitójáról
A béke színe a narancs, a béke neve Fidesz, amit Brüsszel csinál, az istenkísértés, egyébként pedig no migration, no gender, no war.
Orbán: Brüsszel a tűzzel játszik, amit csinál, az maga az istenkísértés
Kampánynyitót tartott a Fidesz, Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Deutsch Tamás is felszólalt. Választási Manifesztummal rúgták be a kampányt, az van benne, hogy „no migration, no gender, no...
Kövess minket Facebookon is!