Szerbia

Tizenkilenc magyar KFOR-katona sérült meg az észak-koszovói zavargásokban hétfőn, hármat lőtt...
A magyar sérültek közül senki nincs életveszélyben. Továbbra is nagy a készültség, de keddre már lenyugodott helyzet.
Djoković: Koszovó Szerbia szíve, állítsák meg az erőszakot
A teniszező álláspontja szerint Koszovó még mindig Szerbia része.
Szijjártó Belgrádban felolvasta szerbül, hogy a magyarok mindig a szerbeknek szurkolnak
A külügyminiszter kampánybeszédben állt ki a szorongatott helyzetben lévő Aleksandar Vučić szerb elnök mellett.
Koszovói szerbek csaptak össze a rendőrökkel, készültségbe helyezték a szerb hadsereget
Több településen is tiltakozik a koszovói szerb lakosság az albán polgármesterek kinevezése ellen.
Tízezrek tüntettek Belgrádban a szerb kormány és az erőszakot népszerűsítő média ellen
Nemrég egyes szerbiai valóságshow-kban gyilkosokat és nők elleni erőszakot elkövető férfiakat mutattak be.
Több mint száz belgrádi iskolában volt bombariadó
Május elején két tömegmészárlás is történt az országban, az egyik egy iskolában. Egy évvel ezelőtt is több mint ezer bombariadót jelentettek iskolákból.
Belehalt sérüléseibe a 13 éves diáklány, akit fejbe lőttek a belgrádi iskolai lövöldözésben
A lányt súlyos fejsérüléssel szállították kórházba, többször is megműtötték, de végül nem tudták megmenteni az életét.
Egy hét alatt 13 ezer lőfegyvert adtak le a szerbek a tömegmészárlások hatására
A 17 halálos áldozattal járó lövöldözések miatt amnesztiát hirdetett a szerb kormány, júniusig büntetlenül adhatják le illegálisan tartott fegyvereiket az emberek.
Bővítik és átszervezik a déli határátkelőket: Vége a hosszú várakozásnak?
A beruházás során nemcsak a meglévő nagy határállomásokat építik újjá, de többfelé osztják a teherforgalmat és a buszok is gyorsabban közlekedhetnek Magyarország és Szerbia közt.
Kövess minket Facebookon is!