Szegénység

Pápa: Ma is a szegények az áldozatai minden válságnak
A szegények világnapján elmondott miséjén többször is beszélt az ukrajnai háborúról, amibe szerinte nem szabad beletörődni.
Az európai cigányság 80 százaléka él szegénységben
A cigányság továbbra is a kirekesztés és a megkülönböztetés megrázó mértékével kénytelen szembenézni, miközben az elért eredmények elégtelenek és túl lassúak – állapította meg egy 12 országban...
Már nem csak hajléktalanok állnak sorba, megjelentek a kiskosztümös nyugdíjasok
Sőt, egyetemisták is megjelentek a Heti Betevő ételosztásán. Van olyan segélyszervezet, amelynél augusztus óta harmadával nőtt a segítséget kérők száma. A már a társadalom alsó középosztályát is...
Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat kaptak a Telex és a Transtelex újságírói
Csatári Flóra Dóra és Kádár Kata cikke a Print/Online kategóriában nyert első díjat, Janecskó Kata írása különdíjat kapott.
Milliárdosok tüntetnek a Világgazdasági Fórum gyűlése előtt, hogy magasabb adókat vessenek ki rájuk
Szerintük túl nagyra nőnek a különbségek a szegények és a gazdagok között, az egyetlen megoldás pedig az ő megadóztatásuk.
92 éves szegedi katolikus püspök: A világ problémája a kapitalizmus
Gyulay Endre szerint némely katolikus gimnáziumra kár kiírni, hogy katolikus, annyira nincs meg a keresztény szellemiség.
A gyarapodás éveiként élhette meg sok magyar a Fidesz 12 éves kormányzását
Az elmúlt tíz év a világ nagy részén a töretlen gazdasági növekedésről szólt, Magyarországon is jócskán javult a legtöbb réteg jövedelmi helyzete 2010 óta. Igaz, az állam által újraosztott pénz...
Közmunka és szavazatok: függőség vagy meggyőződés?
Bizonyíték van rá, hogy a közmunkások azért szavaznak nagyobb valószínűséggel a kormánypártra, mert féltik a megélhetésüket.
Évtizedekre visszavethetik a diákok várható fizetését a koronavírus miatti iskolabezárások
A távoktatásban érintett évfolyamok olyan komoly tanulási veszteséget szenvedtek, hogy az jelentősen rontja a munkavállalási lehetőségeiket a Magyar Tudományos Akadémia doktora szerint.
Megduplázódott a tíz leggazdagabb milliárdos vagyona a Covid-járvány kitörése óta, miközben 163...
Vagyonuk elérte az 1500 milliárd dollárt, miközben a lakosság szegényebbik felének gyakorlatilag semmije sincsen.
Kövess minket Facebookon is!