Szeged

Nobel-díjas kutatókkal nemzetközi mRNS-konferencia lesz Szegeden
Karikó Katalin jelentette be az eseményt, amin Nobel-díjas kollégája, Drew Weissman is részt vesz.
A lakókkal együtt fizetné az önkormányzat a szegedi Milkó-palota felújítását, csak épp nekik nem...
Mindenki a tulajdoni hányada szerint köteles fizetni a felújítási költségeket, de a ház műemlék, így ezek sokkal magasabb, akár tízmillió forint feletti összegek, amennyit sok lakó nem tudna...
Ekkorát még nem bukott Szegeden a Fidesz
Múlt vasárnap az utóbbi két évtized legnagyobb vereségét hozták össze a szegedi kormánypártok. A kampányt elnézve eléggé magára hagyta a helyi szervezetet az országos vezetés, és nem is tudtak mit...
Az eddigieknél még nagyobb összeszerelőüzem alapozását kezdheti meg a BYD Szegeden
Az elektromos autókat gyártó kínai óriásvállalat beruházásához június elején újabb alapozásokra kértek engedélyt, amivel szinte megduplázódik a gyár eddig ismert területe. Itt épülne meg a valaha...
Hat aranyérmet szereztek a magyarok a kajak-kenu Eb szombati napján
Egyesben, párosban és négyesben is összejött az első hely.
A baloldal leginkább a megmaradt fellegváraiban esett vissza
2004 után a baloldal elvesztette a kistelepülési szavazóit, most pedig a nagyvárosokban is összeomlott a támogatottsága.
Két helyet remél a szegedi közgyűlésben, és ügyek mentén bárkivel szavazna a Kutyapárt
Az önkormányzat átláthatóságán javítana Szegeden a Kutyapárt, és úgy néz ki, erre lehetőségük is lesz, hiszen két képviselővel számolnak a közgyűlésben.
Mikler marad a szegedi kézilabdacsapatnál, Imsgard távozik
A kapus tizedik szezonját kezdi Szegeden, jövő nyárig biztosan marad.
Kövess minket Facebookon is!