Sulyok Tamás

Több százmillióba került Sulyok Tamás szállása az olimpián, pedig nagyrészt ott se volt
Még Novák Katalinnak foglalták 228 millióért, de már nem lehetett lemondani.
Sulyok Tamás azt ígérte, hogy nem szól bele a pártpolitikába, most mégis Magyar Péterrel vitatkozik
Korábban azt mondta, hogy köztársasági elnökként nem foglalhat állást politikai kérdésekben. A Tisza Párt elnökét most mégis primitíven arrogáns hergeléssel vádolja. Magyar szerint Sulyok úgy...
Sulyok Magyar Péternek: A kisstílű hazugságai szóra sem érdemesek – Magyar: Ez csak ócska...
A köztársasági elnök és a Tisza elnöke a Facebookon szólalkozott össze.
A magyar köztársasági elnök térképsablonján Koszovó Szerbia része
Sulyok Tamás a schengeni övezet bővítését köszöntötte, de egy fontos balkáni részletre nem figyeltek eléggé.
Másfél milliós megtekintésnél jár Magyar Péter újévi beszéde
Egy nap sem kellett hozzá, bármilyen kacskaringós ösvény is vezetett el idáig.
Miklósa Erikát és Bodrogi Gyulát kapták a köztársasági elnök helyett azok, akik bekapcsolták a...
Fontos hagyománnyal szakított Sulyok Tamás köztársasági elnök azzal, hogy elődjeivel ellentétben nem mondott beszédet január 1-jén hajnalban, így évtizedek óta először kérdéssé vált, hogy vajon mit...
Gyurcsány inkább előrehozza újévi beszédét Menczer és Magyar tervezett beszédei miatt
Szerinte az újév annyira terhelt időszakká vált, hogy inkább egy nappal korábban teszi közzé a videóját.
Magyar Péter: Felajánlom, hogy szívesen megtartom az újévi beszédemet a köztelevízióban
A Tisza Párt vezetője szerint úgyis szabaddá vált az a negyedórás sáv, és még nézettsége is lenne a műsornak.
Orbánék megint adtak egy gólpasszt Magyar Péternek
Nagyon hosszú árnyékot vet Novák Katalin és a kegyelmi ügy, jórészt ez az oka annak, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök nem mond újévi köszöntőt. Magyar Péter pedig a lehető leglogikusabb dolgot...
Kövess minket Facebookon is!