Semmelweis Egyetem

Először kezeltek mellékpajzsmirigy-megnagyobbodást egy speciális hőkezeléssel a Semmelweis Egyetemen
A termoablációs kezelés lényege, hogy hő segítségével roncsolják a kórosan megnagyobbodott szervet.
Először mentette meg egyszerre két ember életét egy máj Magyarországon
Kettéosztották a donorszervet, így egyszerre végezték egy 3 éves kislány és egy fiatal férfi májátültetését a Semmelweis Egyetemen.
Nem kell kivárni a gyermekszemészet féléves várólistáját, ha bekerül a piros füzetbe
Csak júliusra kapott volna a 9 hónapos kisfiának időpontot egy édesanya, de a piros füzet segítségével már januárban bejutottak a Semmelweis Egyetem vizsgálatára.
Éjfél után egy perccel született az idei első baba Magyarországon
A zalaegerszegi újszülöttet hamarosan három budapesti baba követte, közülük ketten ikerpárként jöttek világra.
Illatgyertyából is megárt a sok
A mértéktelenség időszakában erre sem árt figyelni.
Rárúgták az ajtót az orvosszakmára, miközben máig nem tisztázták a non-doctorok feladatkörét
A kiterjesztett hatáskörű ápoló mesterképzés 2017 szeptemberben indult el, az első hallgatók 2019 januárjában végeztek. A képzés indulásakor heves viták alakultak ki amiatt, hogy annak elvégzése...
Megkaphatja Krausz Ferenc kutatóközpontját a Semmelweis Egyetemet fenntartó alapítvány
Egy törvényjavaslat szerint lenne így, amiben szó van még például arról, hogy Palkovics László egyeteme ingatlanokat kap, és arról, hogy megerősítik a kutatói hálózat elnökének jogköreit.
Kövess minket Facebookon is!