Renner Erika

Még a nyolcadik tárgyalási napon is az volt a kérdés, befér-e egy férfi nemi szerv
A lúgos támadás áldozata mostanra kilenc műtéten van túl, és nyolc év pszichoterápia segítségével nagyrészt felépült, de a magyar intézmények abúzusait máig nem tudta feldolgozni. Interjú Renner...
25 millió forint: ennyit ér egy női hüvely Magyarországon – Renner Erika története
Az elmúlt tizenöt év egyik legkegyetlenebb, nő ellen elkövetett bűncselekményét egy kórházigazgató hajtotta végre volt partnerén, akit bosszúból lúggal megcsonkított. Renner Erika története viszont...
Renner Erika: Ha 2014-ben nem élek panasszal, akkor most nem ültem volna Tuzson Bencénél
Idén második alkalommal találkozott az igazságügyi miniszterrel, akinél nagyon pozitív hozzáállást tapasztalt.
Döntött a Fővárosi Törvényszék, mégsem kerülhet feltételes szabadságra a lúgos orvos
Bene Krisztián 2013-ban elkábította és levetkőztette volt barátnőjét, Renner Erikát, majd lúggal öntötte le a nő nemi szervét. 2018-ban tizenegy év börtönt kapott ezért.
Újból találkozna Renner Erikával az igazságügyi miniszter
A lúgos orvos áldozata egy hónap után kapott választ Tuzson Bencétől.
50 ezren petícióban követelik a bíróságtól, hogy ne kerülhessen feltételes szabadságra a lúgos orvos
A petíciót kedd délelőtt átadták a Fővárosi Törvényszéknek, ahol Renner Erika levelét is felolvasták.
A Fővárosi Törvényszék közleményt adott ki, hogy elmagyarázzák, miért kerülhet feltételes...
Azt írják, hogy a bíró kizárólag a vonatkozó jogszabályok alapján és saját belső meggyőződése szerint döntött az ügyben.
Feltételes szabadságra kerülhet a lúgos orvos
A döntés nem jogerős, a következő hetekben dőlhet el Bene Krisztián ügye.
A nők úgy érzik, lojalitással tartoznak a hatalomnak
A hatalom által kiosztott princípiumokról, a láthatatlan áldozatokról és a szolidaritás szükségességéről is szó volt a „Nőügyekkel nem foglalkozom! – Női sorsok az orbáni rezsimben” című...
Renner Erika ironikus posztban kívánt Varga Juditnak kitartást és kellemes húsvéti ünnepeket
A súlyos lúgos támadás áldozataként ismert Renner azt is javasolta a volt igazságügyi miniszternek, hogy menjen be valamelyik állami Áldozatsegítő Központba, „azok nagyon jók”.
Kövess minket Facebookon is!