Rendőrség
1,3 tonna kokaint foglaltak le egy olasz kikötő konténereiből
Vélhetőleg az olasz maffia csempészte az országba.
Két louisianai kukás mentett meg egy elrabolt tízéves kislányt
Gyanús lett nekik az út mellett veszteglő autó, ezért rendőrt hívtak.
Egy banki ügyintéző segítségével 62 millió forintot emeltek le egy nő számlájáról
Maffiaszerűen működő csoportot számolt fel a rendőrség Budapesten.
Éles lőszerrel lőtt a tüntető tömegbe a mianmari rendőrség
Egy húszas éveiben járó nő a fején sérült meg.
Elfogták azt a férfit, aki júliusban agyonvert egy számára ismeretlen járókelőt Debrecenben
A 27 éves férfi beismerte tettét.
Megerőszakolták, rabszolgaként bántak vele, megszökött, most a többi túlélőért dolgozik
Nagy Tímea 21 évesen került emberkereskedők kezére, mostanra a túlélők ismert szószólója lett Kanadában. A bűnözők módszereiről, az áldozatok önhibáztatásáról, a szökéséről, a szembenézésről és az...
Meghalt egy házaspár, miután felborult az autójuk a 32-es úton
A sofőr eddig tisztázatlan körülmények miatt tért le az autóval az úttestről és egy árokba hajtott.
Kivágták a keretéből, és elloptak egy másfél millió forint értékű festményt egy budapesti lakásból
A képet egy XXIII. kerületi lakásból loptál el még a múlt héten.
Az oltásra hivatkozva csaltak ki negyvenezer forintot egy 79 éves tápiószőlősi nőtől
Három napon belül elkapták az álorvost és párját.
Letartóztatták a 2010 óta külföldön bujkáló harkányi férfit, aki megveretett egy pénzváltót
Tavaly decemberben fogták el Németországban.