Rendőrség
Plázaparkolóban fogott el egy szlovák dílert a TEK
Aki meg egy magyar dílernek adott drogot, őt is elkapták.
Egy buszt állított meg büntetőfékezéssel egy sofőr Kispesten, elvették a jogosítványát
Az eset szerdán délelőtt történt az Ady Endre úton.
Késsel szúrta meg az ápolóját egy beteg Miskolcon
Az ápolót rögtön meg kellett műteni, mert súlyos sérülést szenvedett, a támadó ellen büntetőeljárás folyik.
Feljelentést tett a rendőrség a Free Navalny-felirat miatt, amit Szél Bernadették fújtak fel a...
Egyelőre ismeretlen személy ellen, de leírták azt is, hogy a bizonyítékok alapján a feliratot Szél Bernadették fújták fel.
88 százalékkal több kapcsolati erőszak történt tavaly, a gyilkosságok száma is nőtt
Az esetek 89 százalékában nő volt az áldozat, a gyilkosságoknál 74 százalék ez az arány.
Elfoghatták az egykori MTK-s focista gyilkosait
A Blikk úgy tudja, egy biztonsági cég alkalmazottaira csapott le a rendőrségi kommandó, egyikük már a reptéren volt.
Szexuálisan zaklatott egy kiskorú fiút, még az anyjával is összeköltözött, hogy a közelében lehessen
A rendőrség eljárást indított a 43 éves, Veszprém megyében élő férfi ellen.
Bengáli tigrissel menekült a rendőrök elől egy gyilkossággal vádolt houstoni férfi
Victor Hugo Cuevast egy nap alatt elfogták, de a tigris még nem került elő.
Bankkártyaadatokat szerzett meg, majd okostelefonokat és órákat rendelt négy külföldi diák
Több mint négymilliós kárt okoztak, de csak azért, mert több kártyán nem volt elég fedezet a rendeléshez.