Rendezvény

Gyönyörűen megmaradt freskókat találtak egy római kori bálteremben Pompejiben
Az épületek épp felújítás alatt állhattak, így csak három csontvázat találtak, feltehetőleg rabszolgákét, akik nem tudtak elmenekülni.
Némi saját pénzből, felajánlásokból és önkéntesekkel rakta össze a sokmilliós rendezvényét Magyar...
Még nem tud pontos összeget, de nagyjából 20 millió forintba kerülhetett a március 15-ei rendezvénye
Március 15-én Orbán visszatér Budapestre, Magyar Péter zászlót bont, az ellenzék külön is lesz,...
A miniszterelnök egy év kihagyás után megint a fővárosban mond beszédet. A Kutyapárt hidat foglal, néhány párt pedig becsatlakozik Karácsony megmozdulásába. Közben lesz egy sor lezárás és terelés...
A Nemzeti Múzeumnál mond beszédet Orbán Viktor március 15-én
Tavaly Kiskőrösön, meghívott vendégek előtt tartotta beszédét.
Balásy Gyula cégei 86 milliárdot kaszáltak tavaly a rendezvényszervezéssel
Rogán Antal nemcsak a kommunikációt intézi szinte kizárólag nála, hanem a rendezvényszervezést is.
Ismét szélsőjobboldali eseményt rendeznek Csókakőn, de ezt már az önkormányzat is támogatja
Az eseményt szélsőjobbos szervezetek hirdetik, és a viszonylag ártatlan programban szerepel a Romantikus Erőszak szkinhedzenekar koncertje is.
Milliárdokból rendezhet klímavédelmi gigarendezvényt Áder János alapítványa
A Kék Bolygó Alapítvány csak a rendezvény megtervezésére másfél milliárd forintot költ el. Van miből, tavaly ötmilliárd forinttal támogatta őket a kormány.
A rezsiköltségek miatt idén nem tudják megtartani a Győrkőcfesztivált
A Dunántúl egyik legnépszerűbb rendezvényét a mostani elképzelés szerint kétévente fogják megrendezni.
Sportesemény-szervező ügynökséget hoz létre a kormány
Úgy fogják hívni, hogy Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.
Budapestre jön Henry Rollins, punklegenda
Rollins utoljára 12 éve járt Magyarországon Spoken word című előadásával.
Kövess minket Facebookon is!