Rendező
Szolidaritási nyilatkozatban állt ki a független filmesek mellett Boross Martin a mozgókép...
„Túl nagyok a feketelisták, és alkotók egy szűk rétegének helyzetbe hozására van csak szándék”, mondta a Nyersanyag rendezője.
Meghalt András Ferenc, a Dögkeselyű és más legendás filmek rendezője
A pályafutását filmgyári munkásként kezdő rendező-forgatókönyvíró 81 éves volt.
Készül a Mátrix 5, de már nem az eredeti rendezőkkel
Wachowskiékat a Mentőexpedíció című film forgatókönyvírója váltja.
Kálloy Molnár Péter: Én valószínűleg egy sértődős, túlérzékeny majom vagyok
A leginkább a Beugróból vagy a vígjátékokból ismert színész úgy érzi, több jelentős alakítását nem értékelte kellően a szakma, nem ismerik igazán a verseit, a rendezéseit és zenei alkotásait.
Orosz filmmel párban adták le az ukrán rendező dokumentumfilmjét a budapesti filmfesztiválon
Pedig a rendező már egy hónappal korábban is direkt kérte, hogy ne így járjanak el.
Meghalt Benedek Miklós színész, rendező
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész 78 éves volt.
Meghalt Szirtes András filmrendező
A rendező, operatőr, vágó 72 éves korában halt meg.
Sikersorozat-gyártóból közellenség: miért utálják ennyien Sam Levinsont?
Az HBO egyik legértékesebb alkotója rendre nemkívánatos személlyé válik internetes berkekben. Állandó operatőrét, Rév Marcellt is megkérdezve próbáltuk megfejteni, miért ilyen megosztó figura az...
Sopsits Árpád: Ma nem biztos, hogy egy Petri György nagyon könnyen meg tudna jelenni
Sopsits Árpád rendező volt Veiszer Alinda vendége, aki többek között mesélt az új filmjéről, kötetéről, gyerekkoráról és a bűnről.
A mocsok királya, a hányás hercege, a nép perverze sejti, mi megy Magyarországon
John Waters nem járt még Budapesten, de arra készül, hogy az amerikai nagykövetről is durrogtat vicceket a fellépésén. Interjú a Rózsaszín flamingók, a Cry-Baby és a Titkos gyilkos mama rendezőjével.