Rekord
A Cyberpunk 2077-é minden idők legjobb digitális startja
Hiába jelent meg botrányosan bugosan, pc-n elképesztően jól fogyott a játék.
Új műfaj az egyetemi sztahanovizmusban: diploma egyetlen félév alatt
Szabó János 90 kreditponttal zárt a félévét, amivel egy csomó pénzt is megspórolt.
Új csúcs az egyetemi sztahanovizmusban: egy félév alatt majdnem egy diplományi kredit
A kreditkirály eszméletlen csúcsa: egy félév, három szak, 115 kreditpont.
Egyetlen nap alatt 158 milliárd volt az Apple App Store bevétele
Újév napján állították fel a rekordot, de előtte már karácsony hetén is rengeteg pénzt hagytak ott a vásárlók.
Világrekord: Norvégiában az eladott új autók már több mint fele elektromos volt
A legtöbbet a Volkswagen adta el, a Tesla a második volt. Az országban 2025-re megszűnik a fosszilis üzemanyag-meghajtású új autók értékesítése.
A slágerlisták élére került a Last Christmas, így egyszerre megdöntött és elveszített egy rekordot
George Michael focimeccset nézett, miközben a dalt írta, és rögtön tudta, hogy nagy siker lesz.
Ismét történelmi csúcsot döntött a bitcoin árfolyama
Több mint 29 ezer dollárt ért egyetlen egység.
44 millió forint a világ legértékesebb játékautója, ami ráadásul egy hibás konstrukció
A Hot Wheels-sorozat egyik prototípusából, egy rózsaszín VW kisbuszból mindössze kettő készült.
Egyre kevesebb olyan rekordja van a futballnak, amit nem Messi tart
Több mint százharminc csúcsot döntött meg tizenhat évnyi profi pályafutása alatt. De van, amiben sosem előzi meg Pelét, és van, amiben még Puskás is előtte jár.
Csúcson a járvány Oroszországban
A napi halálozási és új fertőzöttségi adatok is magasabbak az eddigieknél.