Publicus Intézet

Závecz Tibor szerint a közvélemény-kutatók a Fidesz háborús üzenetének hatását nem tudták bemérni
A bizonytalanokat az utolsó pillanatban meggyőzte a kormánypárt a „maradjunk ki a háborúból” szlogennel – mondta a közvélemény-kutató.
Mindegyik közvélemény-kutató igencsak túlmérte az ellenzék erejét
A hatpárti összefogás támogatottságát 5-11 százalékponttal becsülték erősebbre, mint amilyen végül az országos listás eredménye volt. A Fideszt 3-4 százalékponttal gyengébbnek mérték.
Publicus: A Fidesz és az ellenzék is 47-47 százalékon áll, sok múlik a bizonytalanokon
Ezek a listás eredményre vonatkoznak, az egyéni választókerületek jó részében nehezebb dolga lesz az ellenzéknek, mint a Fidesznek – írták.
Publicus: A hivatalos adatoknál jóval magasabb, 24 százalékos inflációt érzékelnek a magyar vásárlók
A legtöbben a ruházkodáson és a kultúrán spórolnak, de sokan az üzemanyag-fogyasztást is megpróbálják visszafogni.
Ujhelyi: Minden ötödik fideszes szavazó kilépne az EU-ból
De az összes magyar választó 86 százaléka most is igennel szavazna hazánk uniós tagságára, ha népszavazás lenne róla – egy friss felmérés szerint.
Publicus: Többen szeretnék a kormányváltást, mint a Fidesz újrázását
A kutatás szerint erősebb a kormányváltó hangulat, mint az Egységben Magyarországért pártszövetség támogatottsága.
Publicus: A magyar társadalom 63 százaléka szerint nem politikai akció, hanem igazi bérküzdelem a...
A többség szerint a sztrájk alapjog, ami semmilyen esetben sem korlátozható, és ezzel a kijelentéssel még a kormánypárti szavazók 37 százaléka is teljes mértékben egyetért.
Publicus: A fideszesek negyede Ukrajnát hibáztatja a háború miatt
Nagy a zavar a háború megítélésével kapcsolatban a kormánypárti szavazótáborban egy friss közvélemény-kutatás szerint.
Publicus: A megkérdezettek kétharmada szerint a magyar kormány Putyin érdekeit szolgálja
A felmérés még az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt készült.
Kövess minket Facebookon is!