Pegasus
A Pegasus izraeli fejlesztője szerződést is bonthat, ha a kémszoftverét civilek és újságírók...
A kiberfegyver terroristák és bűnözők felderítésére készült, az NSO nem tolerál semmilyen visszaélést a termékeivel.
Így foszlott szét a kormányzati ködösítés a Pegasus-ügyben
Három és fél hónapon át próbálta az Orbán-kormány előbb letagadni, majd agyonhallgatni, hogy az államnak köze lenne a Pegasus-ügyhöz. Aztán jött Kósa Lajos, a honvédelmi és rendészeti bizottság...
Vadai: Kósa rosszul tudja, nem a Belügyminisztérium, hanem más vette meg a Pegasus kémszoftvert
A DK alelnöke szerint Pintér Sándor azt is ki fogja vizsgálni, hogy Varga Judit szabálysértést vagy bűncselekményt követett-e el azzal, hogy a lehallgatási engedélyek aláírását kiadta egy...
Stummer szerint Kósa akár 3 év letöltendőt is kaphat, amiért beszélt a Pegasusról, de ő is látta a...
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke tudja, hogy így mindketten minősített adattal éltek vissza, várja a jogi fejleményeket.
Kósa Lajos beismerte, hogy a Belügyminisztérium vett Pegasus kémszoftvert
A belügy nem kommentálja Kósa kijelentéseit. Pintér Sándor a meghallgatásán sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, kit figyelnek meg, a jegyzőkönyvet 2050-ig titkosították.
Az Egyesült Államok szankciót vezetett be a Pegasust gyártó NSO Grouppal szemben
Az NSO így nem üzletelhet amerikai cégekkel speciális engedély nélkül.
Kémszoftverekkel is foglalkozó magyar titkosszolga került elő a Pegasus-listából
A Direkt36 elérte a titkos megfigyeléseket végző szakszolgálatnál dolgozó tisztet, de ő nem kívánta kommentálni, hogyan kerülhetett a telefonszáma a Pegasus célpontjai közé. Vagy belső átvilágítás...
Izraelben terroristák ellen fejlesztették ki a Pegasust, Magyarországon viszont terrorelhárítási...
A TEK korábbi helyettes vezetőjét, Bodnár Zsoltot is célba vették az izraeli kémfegyverrel. A Direkt36 kiderítette, hogy Bodnár akkor került célkeresztbe, amikor konfliktusa támadt a TEK...
A Pegasus-botrányt leleplező oknyomozók kapták a megölt máltai újságíróról elnevezett európai díjat
A Direkt36 révén magyar tényfeltárók munkáját is elismerték az Európai Parlamentben.
A Momentum mind az öt népszavazási kérdése elbukott Pegasus-ügyben
Az NVB szerint Hajnal Miklós kérdései hamis látszatot keltettek.