Országjárás

Szerdán indul a Tisza Párt országjárása, Magyar Péterék Miskolcra és Nyíregyházára is ellátogatnak
Az országjáráson részt vesznek a Tisza Párt EP-képviselői, a budapesti képviselők, a párt egyéb tagjai, művészek.
A hangfelvételek eddig nem kezdték ki azt a képet, hogy Magyar Péter le akarja győzni a Fideszt
Névtelen címekről csepegtetik a sajtónak a Magyar Péterről titokban rögzített hangfelvételeket, de árthat-e ez a lendületben lévő Tisza Pártnak, és mire használja az ügyet a Fidesz? A Telex...
A Fidesz után Magyar Péter is országjárásba kezd
A Tisza Párt elnöke a gyermekvédelmi intézmények meglátogatását is tervezi.
Országos turnéra indulnak a Fidesz politikusai a nemzeti konzultációval párhuzamosan
Menczer Tamás a kormánypártok kommunikációs igazgatója szerint gyerekeink és unokáink jövőjéről kell döntenünk, ezért mindenkit a nemzeti konzultáció kitöltésére buzdít.
Az országjáró szamaras fiú apja is beszáll a gyaloglásba, csak helyben
Bejegyzésében azt írta: bebizonyítja, hogy amit fia tesz, az nem állatkínzás.
Ábrákon és térképeken mutatjuk, mennyire volt hatékony Magyar Péter országjárása
Magyar Péter két hónapos országjárása alatt 185 településen mondott beszédet. Megnéztük, hogy statisztikailag kimutatható-e ennek a választási eredményekre gyakorolt hatása. A mérték meglepő.
Megnéztük, mennyire gyengíthette meg a Fideszt Magyar Péter ott, ahova elment kampányolni
Összevetettük, hogyan szerepelt a Fidesz most vasárnap és a 2019-es EP-választáson azokon a településeken, amelyeken Magyar Péter megfordult az országjárása alatt. Főleg a nagyobb városokban esett...
Térképen, ahogy Magyar Péter bejárta az egész országot, Orbán pedig a saját táborát erősítette
A miniszterelnök annyit kampányolt, hogy már fájt neki. Magyar megtöltötte a vidéki főtereket, és kibérelte a felcsúti kisvasutat, a DK listavezetője pedig egy 36 órás hajrával akarta megmenteni a...
Kövess minket Facebookon is!