Oltás

Oltás nélkül áll rajthoz az olimpián a korábbi bajnok snowboardos
Patrizia Kummer azt mondja, nem oltásellenes, személyes okokból döntött úgy, hogy nem oltatja be magát.
Olaszországban kártérítést adnak a korona elleni védőoltás súlyos mellékhatásaiért
Ha a kormány ajánlotta, fizessen is: a jobboldali Salvini kiharcolta a kompenzációt.
Meghalt egy cseh népdalénekes, miután családja szerint direkt megfertőződött koronavírussal
Az 57 éves Hana Horka oltást nem kapott, ehelyett fia szerint a betegségből felgyógyulva akart Covid-igazolványt szerezni.
Egyes igazgatóknak jelenteniük kell, hogy az iskolájukban hány tanulónak lett pozitív a...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az eljárásnak nincs jogszabályi alapja.
14 890 új fertőzött, 85 beteg meghalt
A koronavírusjárvány kezdete óta még soha nem volt ennyi új fertőzött egy nap alatt. Az új esetek aránya az új mintavételekhez képest is kiugróan magas: 57,7 százalék.
Európai Gyógyszerügynökség: Pfizerrel és Modernával terhesség alatt is nyugodtan lehet oltatni
A hatóság szerint az mRNS-vakcinák sem a kismamáknál, sem a magzatoknál nem okoznak szövődményeket.
ENSZ-főtitkár: Mindenkit be kell oltani, ha meg akarunk szabadulni a járványtól
A tervek szerint 2021 végére minden ország lakosságának 40 százalékát be kellett volna oltani, de ettől még messze vagyunk.
Harmincan már megkapták az oltás negyedik dózisát
Egy 102 éves pécsi férfi is az elsők között volt.
Semmi nem indokolja, hogy bárki megkaphassa a negyedik oltást
Magyarország lesz a világon az első, ahol akárki beoltathatja magát negyedszer is a koronavírus ellen Ezt a döntést viszont még semmilyen tudományos adat nem támasztja alá, és sok szakértő szerint...
Kövess minket Facebookon is!