OKFŐ

A nyomozók lefoglalták az állami milliárdos bizniszben érintett, túlárazottnak tűnő...
A gyanús szerződések dokumentációját Ujhelyi István kérte ki, az OKFŐ szerint a nyomozás miatt nem áll módjukban azokat kiadni.
Demonstráció után vezetőváltás a Karolina Kórházban
Amikor kicsit megnyugodtak a kedélyek a mosonmagyaróvári intézmény körül, visszavonták a főigazgató megbízását. Márciusban pályázatot írhatnak a posztra.
Az újév első napjától új főigazgatója lesz a Sándor-palotának – személyi változások a kormányban
A csütörtöki Magyar Közlönyben több kormányhatározat szólt személyi változásokról, például dr. Pilz Tamás kinevezéséről, aki január 1-től az Igazságügyi Minisztérium új helyettes államtitkára lesz.
Kincses Gyula: A kórházigazgatók tömeges kirúgása mögött az adósságok és egy szerkezeti átalakítás...
A Magyar Orvosi Kamara korábbi elnöke szerint a vezetők tömeges menesztésével felelősöket keresnek, de lehetséges, hogy a Belügyminisztérium olyan vezetést szeretne, ami együttműködőbb, és nem...
Angliában a takarító a kórház legfontosabb embere – hogyan tudták megfékezni a kórházi...
Míg itthon évről évre egyre súlyosabb problémát jelent a veszélyes kórházi fertőzések terjedése, máshol sikerrel felvették ellene a harcot. Angliában például ezt sok odafigyeléssel és radikális...
Eddig titok volt, hogyan állnak a magyar kórházak a fertőzésekkel. A Direkt36 elkészítette és most...
Most először kerül nyilvánosságra egy olyan összehasonlítás, amelyből kiderül, hogy az egyes kórházak hogyan teljesítenek egymáshoz képest a kórházi fertőzések kezelésében. Az egyik legproblémásabb...
Szörnyű fertőzésekben halnak meg kórházi betegek ezrei. A kormány segítség helyett azon dolgozik,...
Évről évre több súlyos, akár halált is okozó kórházi fertőzésről számolnak be a kórházak, de a valóságban még ennél is rosszabb a helyzet. A kormány és a hatóságok megpróbálják a szőnyeg alá söpörni...
Bár tényleg van átszervezés, azt ígérik, hogy mindenkit ellátnak a kistarcsai kórházban
Egy egészségügyi szakértő szerint több osztály teljesen leáll. Rákérdeztünk.
A MOK szerint a Belügyminisztérium beleavatkozik a kamarai választásokba, a minisztérium ezt tagadja
A fogorvosoknak küldhettek ki egy listát a Belügyminisztérium úgynevezett kollegiális vezetői azokról, akikre szavazni kell.
Kövess minket Facebookon is!