MSZP
Kizárták az MSZP-ből a tatabányai képviselőt, aki többször is a Fidesszel együtt szavazott
Az ellenzéki polgármester több javaslatát is Fekete Miklós támogatásával fúrta meg a Fidesz a tatabányai közgyűlésben. A kizárt képviselő még fellebbezhet a döntés ellen.
Két MSZP-s képviselő átáll a DK-hoz Zuglóban, így övék lett a legnagyobb frakció
A Demokratikus Koalíció így többségbe került a kerületi önkormányzatban.
Az MSZP egy rejtett kamerás felvételre hivatkozva azt állítja, a Fidesz hirdetésben keres...
A videók alapján egy ál-Fidesz-aktivista jelentkezett arra a győri hirdetésre, amelyben 1200 forintos órabérért keresnek aláírásgyűjtőket. A győri Fidesz azt mondja, a videók szereplői nem állnak...
Az MSZP Márki-Zay Pétert támogatja az előválasztás második fordulójában
A Telex információja szerint az MSZP elnöksége 11 igen, 3 tartózkodás mellett döntött így.
Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke mégis beállt Márki-Zay Péter mögé
A Telex úgy tudja, hogy az MSZP elnöksége 11 igen, 3 tartózkodás mellett Márki-Zay Péter mellé állt.
Márki-Zay bocsánatot kért, mert rossz megfogalmazása hazaárulózásnak hatott
Dovrev szerint Márki-Zay lehazaárulózta azokat, akik korábban Karácsonyt, most pedig őt támogatják. Egy párbeszédes politikus is kikérte magának Márki-Zay szavait.
Kunhalmi: Az MSZP tábora megosztott a Dobrev-Márky-Zay kérdésben
A párt elnökségi döntést hozott arról, hogy egyiküket sem támogatják.
Hiller István számára világos, hogy Dobrev Klárát támogatja
Az MSZP hivatalosan egyik jelölt mögé sem áll, de a párt jelenlegi választmányi elnöke jelezte, merre hajlik.
Karácsony visszalépése kockázatos döntés volt, az egész szövetségi rendszert megingathatja
Karácsony Gergely visszalépése egyelőre minden, csak éppen nem garancia arra, hogy Márki-Zay Péter képes legyőzni Dobrev Klárát az előválasztás vasárnap induló második fordulójában. A Karácsony...
Két MSZP-s politikus is beállt Dobrev mögé
Szombathely polgármestere, Nemény András, illetve Gőgös Zoltán a DK miniszterelnök-jelöltjét támogatják. Az MSZP hivatalosan sem Dobrevet, sem Márki-Zayt nem támogatja.