MSZP

Mind az öt ellenzéki javaslatot leszavazták a kormánypártok az igazságügyi bizottságban
Az ellenzéki képviselők szerint a kormány több kérdésben is az orosz érdeket választotta a magyar helyett.
Ellenzék: Völner Pál csak egy fogaskerék a Fidesz nevű bűnszervezetben
A ellenzéki képviselők javasolták egy eseti bizottság felállítását, amely a kormány felelősségét vizsgálta volna a Völner-ügyben, de a Fidesz–KDNP ezt leszavazta.
ATV: Újabb MSZP-s név került elő a számlagyáras ügy gyanúsítottjának vallomásában
Fuzik Zsolt vallomásában állítólag azt mondja, Baja Ferencen, volt MSZP-s országgyűlési képviselőn keresztül lépett kapcsolatba Molnár Zsolt pártigazgatóval, és Baja maga is kért tőle 30 millió...
A Magyar Nemzet szerint Molnár Zsolt 40 milliós kenőpénzt vett át, az MSZP pártigazgatója ezt már...
A szocialista politikus már három nappal ezelőtt aljas rágalomnak nevezte, hogy táskástul rakott volna el több tízmillió forintot.
Aljas rágalmak, amik terjednek róla, mondja az MSZP pártigazgatója
Molnár Zsolt szerint egy vádalku keretében elhangzott abszurd rágalom, hogy 30 millió forintot táskástul elrakott volna.
Az MSZP addig nem lép Tóth Csaba ügyében, amíg nem kapnak hivatalos tájékoztatást a hatóságoktól
Polt Péter pénteken indítványozta a szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Ez az MSZP szerint a Fidesz politikai támadása, amelyet tudatosan a kampány időszakára időzítettek.
Egy vallomás szerint 10-12 millió forint kenőpénzt adtak a szocialista Horváth Csabának a Kálvin...
Szerinte egy sokmilliárdos csalás főszereplője vádolja bizonyítékok nélkül.
Sorsolással dönthetnek az ellenzéki pártok a közös lista utolsó befutó helyeiről
Márki-Zay Péter nem cáfolta a Telexnek, hogy arra tett javaslatot: a listán a még befutónak számított 43-47. helyeket sorsolják ki egymás között, így zárják végre le a vitát.
Pécsen ellenzéki összeugrás lett az ellenzéki összefogásból, nem csoda, hogy ott kezdi a kampányt...
Konfliktusok vetnek árnyékot a várost vezető pécsi ellenzéki összefogásra, ami nyerhetőnek mondott körzetekben rombolhatja az ellenzéki jelöltek esélyét. 2019 óta öt képviselő hagyta ott a...
Kunhalmi szerint irreális, hogy a Párbeszéd csak egy helyet kapjon a közös ellenzéki listán
Az MSZP társelnöke szerint a helyek elosztásánál figyelembe kell venni az előválasztás, és/vagy a közvélemény-kutatások vagy a legutóbbi választás eredményét is.
Kövess minket Facebookon is!