Monacói Nagydíj
Hiába csavart az F1 a Monacói Nagydíjon, az izgalom így is elmaradt
Nem sokat hozott magával, hogy a szokásos egy helyett két kötelező kerékcserét írtak elő a pilótáknak Monacóban. Norris nyert Leclerc és Piastri előtt, Verstappen a végsőkig kockáztatott, a Mercedes...
Hamilton három rajthelyes büntetést kapott Verstappen feltartásáért
Verstappen, Hadjar és Alonso is előrébb lép a monacói rajtrácson.
20 másodperc alatt kétszer változott a végeredmény, Norris az utolsó pillanatban, pályarekorddal...
Mindkét Mercedes kiesett, Leclerc-nek nem sok hiányzott, Norris volt jobb minden szempontból Piastrinál.
Egy kör őrület, 77 kör vonatozás – Leclerc átkot törve nyerte meg a Monacói Nagydíjat
A Ferrari monacói pilótája sokszori próbálkozás után először tudott nyerni hazai futamán. A rajtnál Pérez és a két Haas nagy balesetet hozott össze, Sainz egy defektet megúszva lett harmadik, a...
Forma-1: Leclerc nyerte a Monacói Nagydíj időmérőjét, Verstappen csak a hatodik
A Red Bull holland pilótája idén eddig az összes időmérő edzést megnyerte.
Verstappen az esőben sem tud hibázni, fölényesen nyert Monacóban
A címvédő mögött Fernando Alonso lett a második, míg a harmadik helyre nagy meglepetésre az Alpine versenyzője, Esteban Ocon jött be a félig esős futamon.
Forma–1: Verstappen indulhat az élről Monacóban
Éles csatát vívott Fernando Alonsóval az időmérő utolsó körében, az első rajtkockáért.
Kidobhatják Monacót a Forma–1-ből
Arrogáns szervezők, unalmas versenyek, kevés pénz kontra hagyomány és fényűzés. Az F1 egykor valóságos koronaékszerként tekintett a hercegségi helyszínre, mára viszont felerősödtek a kritikák....
Elutasították a Ferrari óvását, hivatalos a Monacói Nagydíj végeredménye, marad Pérez futamgyőzelme
A Ferrari azt kifogásolta, hogy mindkét Red Bull-pilóta ráhajtott a boxutcából kivezető sáv záróvonalára egy-egy kerékcsere után.
Mick Schumacher alatt kettészakadt a Haas, Pérez nyerte az egyórás csúszással induló, megszakított...
Schumacher jól van, pillanatok alatt, saját lábán hagyta el a Haas roncsát. A Monacói Nagydíj addig volt izgalmas, amíg vizes volt a pálya, utána a megszokott vonatozás jött. Ebből a legjobban...