MÁV
Ezt a kormányt Magyarországról fogjuk leváltani, ha törik, ha szakad – interjú Magyar Péterrel
Milyen a viszonya most Karácsonnyal? Megszavaznák-e főpolgármester-helyettesnek Vitézyt? Miből gondolja, hogy Vogel Evelin a Fidesz embere? Mit akar elérni a közmédia székházánál? Élő interjú a...
Egy tehervonat több kocsija kisiklott Soroksárnál
Munkagéppel ütközött egy magánvasút szerelvénye, a MÁV szerint nem pályahiba miatt.
Lerobbant egy vonat a Bakony közepén, elvontatásáig áll a forgalom
Néhány utas nem várt, inkább túrázni indult.
„Nincs szuverén ország jól szervezett közlekedés nélkül” – Lázár János helyettese kitüntette a...
A MÁV vonatai tavaly öt év nyolc hónapot késtek, idén júliusban az InterCityk alig több mint harmada volt csak pontos. Csepreghy Nándor mégis Széchenyi István szakmai örököseiről beszélt.
Háromféle hibát sikerült összehoznia a MÁV-nak egyetlen vonaton ma reggel
Késés, mozdonyhiba, hiányzó vagon – a mai Nyíregyháza–Budapest 609 Nyírség InterCity utasainak kijárt a jóból.
Egy hónapon belül harmadjára hal le a MÁV azon a szakaszon, ahova múltkor pótlóbuszt sem küldtek
Most műszaki hiba miatt nem járt reggel a vonat Székesfehérvár és Pusztaszabolcs között.
A kanizsai Tópart IC-t is ugyanolyan csavartörés térítette le a sínről, mint ami miatt a Keletiben...
A Keletiben történt baleset után a MÁV megvizsgálta, és rendben is találta a rögzítő csavarokat, mégis újra eltört egy. Szerencsére most nem lett belőle nagyobb baj, a vonat egy üres vágányra került.
Útban volt, lebontották egy 160 éves egykori vasúti híd hídfőjét Szegeden
Összekötik Szegednél a budapesti és a szabadkai vasutat, hogy a magyar és a szerb főváros között közvetlen kapcsolat jöjjön létre. A fejlesztésnek épp csak egy 19. század közepi műtárgy látja kárát.
Egy vonatból kettőt csinált a MÁV, egy rendszerhiba miatt megduplázódott a helyjegy ára az I....
A Tokaj InterCityn szeptembertől át kell szállni a miskolci állomáson pályafelújítás miatt. Olvasónknak ezért kétezer helyett négyezer forintjába kerül a helyjegy és a különbözeti jegy.
Tűz ütött ki egy mozdony gépterében, átmenetileg nem járnak a vonatok Fonyód és Balatonfenyves...
A mozdonyvezetőnek sikerült eloltania a tüzet, senki nem sérült meg. A dél-balatoni vonalon többórás késésekre kell számítani.