Letartóztatás

Elfogták a világ egyik legnagyobb online drogpiacának alapítóját
A tajvani férfi százmillió dolláros forgalmat bonyolított a Incognito Market nevű dark webes piactéren.
Letartóztattak egy neves magyar diplomatát
Egyelőre nem derül ki biztosan, hogy mivel áll összefüggésben S. Gy. letartóztatása, a hatóságok nem nyilatkoznak, a külügy annyit közölt, hogy öt éve nincs az állományukban a diplomata.
Nyolc hónap után kiengedték a letartóztatásból a volt győri rendőrkapitányt
Váczi Attila ellen hivatali bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség.
Letartóztatásba helyezték a bőnyi késelő kislányt
Fiatal kora miatt javítóintézetbe kerül legfeljebb egy hónapra. A lány arról is beszélt a bíróságon, kiközösítették, bántották-e.
Letartóztattak két orosz újságírót, akiket azzal vádolnak, hogy dolgoztak Navalnij...
A vád szerint Konsztantyin Gabov és Szergej Karelin az alapítvány Youtube-csatornájára gyártottak tartalmakat.
Tinédzsereket vett őrizetbe az ausztrál rendőrség
A késes támadások után tartottak házkutatásokat.
Letartóztattak három embert Németországban, akik a gyanú szerint katonai célra is felhasználható...
A három német állampolgár a gyanú szerint a kínai titkosszolgálattal működött együtt.
Egymillió euró a Ferrariban – letartóztatták a budapesti parkfenntartási biznisz kulcsfiguráit
Márciusban őrizetbe vették Z. Zsoltot, aki a fővárosi kerületek parkfenntartási szerződéseit elnyerő céghálóban játszott fontos szerepet. Korábban a hálózat három másik vezetőjére is lecsaptak.
Négy tinédzser tervezhetett iszlamista terrortámadást Németországban, elfogták őket
Az nem derült ki, hogy ezek a tervek mennyire voltak előrehaladott állapotban.
Lerúgta a lépcsőről az ápolót, az orvost ököllel ütötte egy férfi az esztergomi kórházban
Az agresszióját az válthatta ki, hogy anyja aznap halt meg a kórházban. A rendőrök csak sokkolóval és bilinccsel tudták megfékezni.
Kövess minket Facebookon is!