Lánczi Tamás
33 évvel ezelőtti cikkel vágott vissza a Szuverenitásvédelmi Hivatal David Pressmannek
Lánczi Tamás szerint semmi sem tántoríthatja el őket attól, hogy nyilvánosságra hozzák a készülő vizsgálati jelentéseiket.
Lánczi Tamást nem érdekli a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetőjének III/III-as múltja
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke szerint Horváth József „a hivatal és a nemzet szolgálatára lesz”.
Most már kutatóintézete is van a szuverenitásvédelemnek
Az új intézet tudományos kutatásokkal segíti majd a Szuverenitásvédelmi Hivatal munkáját.
A Fidesz a Transparency Internationalre hivatkozva kérdezte fel a kormányt (2008-ban)
„A korrupció mértéke a gazdasági növekedés gátjává vált” – idézte a TI jelentését Varga Mihály, jelenlegi pénzügyminiszter 2008-ban, miközben az akkori kormányt kérte számon a parlamentben.
„A játéknak vége!” – a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke élő vitában fenyegette meg a...
A tihanyi Tranzit Fesztiválon egy asztalhoz ült a vádló és a vádlott, parázs hangulatú vita volt a szuverenitásról. Lánczi Tamás ragaszkodott ahhoz, hogy a hivatala kérdéseire válaszolni kell,...
Listázás, vizsgálatok, privát banki adatok – lendületben a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Keménykedni kezdett a kormánykritikus hangok megregulázására létrehozott szervezet. Először háborúpártisággal és dezinformáció terjesztésével vádolták meg a független sajtót, majd vizsgálatot...
MNB a Szuverenitásvédelmi Hivatal adatkéréséről: Részletesen és pontosan meg van határozva, mikor...
A jegybank kiemeli: a banki ügyfelek tranzakcióiról nem gyűjtenek egyedi adatokat.
Nincs még együttműködési megállapodás a Szuverenitásvédelmi Hivatal és az MNB között
A hivatal azt kérte az MNB-től, hogy adjon kimutatásokat magánszemélyek bankszámláiról.
Átlátszó: Magánszemélyek bankszámláiról is kimutatásokat kért a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A hivatal hat állami szervtől kért információkat, néha azt, hogy azok végezzenek folyamatos „szuverenitásvédelmi” információgyűjtést, és a begyűjtött adatokat küldjék meg nekik.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője szerint a Telex idegen érdekeket képvisel, és lelkes...
Magyar érdek-e, ha kritikusak vagyunk Orbán békemissziójával? Mire akarja átnevezni a civil szervezeteket? Lánczi Tamást, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét kérdeztük Tusványoson. Videó.