Kutatás
Így rúgnak be a magyarok
Kutatók azt vizsgálták, hogy az európai országokban mit isznak legszívesebben a helyiek, hogy hogyan rúgnak be, és azt, hogy milyen hatása van ennek a társadalomra.
Tehetségeink itthon? – a Nobel-díjas Krausz Ferenc írása a Telexen
A kormány átalakítja a kutatásfinanszírozás rendszerét, emiatt sok kutató attól fél, hogy állás nélkül maradhat. Az új rendszer központi alakja a Nobel-díjas fizikus, aki szerint szó sincs erről, és...
Egyensúly Intézet: Jelenleg nagyjából 2,5-3 millió magyar tekinthető szegénynek
A szegénységkutatásból az derül ki, hogy a magyar társadalom 32 százaléka nem tudna megbirkózni egy váratlan, 100 ezer forintos kiadással.
Beteg csimpánzok vezették nyomra a fájdalomcsillapító növények után kutató tudósokat
A legtöbb vizsgált növényről kiderült, hogy antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik.
Először találtak mikroműanyagot emberi péniszben
A tudósok azt vizsgálták, hogyan függhet össze az impotencia és a mikroműanyagok.
Európa a tudomány fellegvárának hitte magát, most ráébredt, hogy súlyosan lemaradt
Európa abban a hitben élt, hogy világszínvonalú kutatási teljesítménnyel bír, csak ezt nehezen tudja gyakorlati termékekre váltani. Napjaink technológiai versenye azonban világossá tette, hogy az...
Egy brit kutatócsoport megtalálhatta a gyulladásos bélbetegségek egyik fő okát
Találtak egy génszekvenciát, ami a betegek 95 százalékánál jelen van.
Egyre többen használnak Magyarországon CBD-s termékeket – de tudja valaki pontosan, mi az a CBD?
Nagyszabású magyar kutatás indul, hogy kiderítse, milyen céllal, milyen eredménnyel, és mennyi információval felvértezve használják itthon a legális kannabiszszármazékokat.
A korrupciós tranzakcióknak is szerepük lehetett a Fidesz 2010-es kampányának finanszírozásában
A Corruption Research Center Budapest az önkormányzati korrupció mértékét vizsgálta nemrég megjelent kutatásában.
Závecz: A fideszesek kétharmada inkább előnyösnek tartja az EU-tagságot
Budapesten ellenzik leginkább a tagságot.