Koronavírus
A tavalyinál jóval kevesebb ajándékot vásároltak a magyarok karácsonyra
A blokk.com számításai szerint 30 milliárd forintos különbségről van szó. Az élelmiszervásárláson viszont nem fogott a járvány, az maradt a régi.
Ötezer háziorvosi rendelőt jelölt ki oltópontként a kormány
Szerdán rohamtempóban mérték fel a kormányhivatalok, hogy alkalmasak-e a rendelők, pár óra alatt kellett visszajelezniük az orvosoknak.
Annyian haltak meg december második hetében, mint az első februári héten 2017-ben, az...
A KSH közzétette december első két hetének adatait.
Elhalasztják a Grammy-gálát a járvány miatt
A zeneipar egyik legfontosabb díjátadóját talán márciusban pótolhatják.
Az MTA ötven tagja állt ki a védőoltás fontossága mellett
Az aláírók közt van Vizi E. Szilveszter, az Akadémia korábbi elnöke is.
2020-ban 12 százalékkal esett vissza a magyar ingatlanpiac
A tavalyihoz képest 2021-ben növekedést vár a Duna House.
Van ám pozitívuma is a járványnak: Németországban durván csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása
Több mint két százalékkal túlteljesítették a kitűzött célt, és több áramot termeltek szélenergiából, mint szénből.
Győrfi Pál meghatódott, miután megkapta a koronavírus elleni vakcinát
Egyfajta megkönnyebbülést érzett az oltás után, ráadásul a szúrás sem fájt.
A járvány miatt elmarad Orbán évindító sajtótájékoztatója
Az elmúlt két évben Orbán tartotta az év első kormányinfóját.
Soron kívül adhatták be a vakcinát több lengyel hírességnek
A varsói orvostudományi egyetem szerint az oltásnépszerűsítő kampányhoz adtak be vakcinákat, a miniszterelnöki hivatal vezetője ugyanakkor cáfolta ezt. Ügyészségi vizsgálat indulhat az egyetem...