Költségvetés
A lefoglalt orosz vagyont is bevonná Ukrajna újjáépítésébe az EP
A fideszesek Ukrajna többlettámogatásánál és a jövő évi költségvetésnél is nemmel szavaztak.
Orbán ellenzi, az EP a tervezettnél is nagyobbat emelne az EU költségvetésén
Plusz tízmilliárd eurót költenének a képviselők többek között a „zöld” ipar támogatására.
1100 milliárd forinttal lehet nagyobb az idei államháztartási hiánycél
A Pénzügyminisztérium a megnövekedett kiadásokkal magyarázza az emelést.
Újabb 270 milliót költ az állam a sámándobra, így már négymilliárd ment el rá
A sámándob eredetileg a 2015-ös milánói világkiállításon adott helyet a magyar küldöttségnek.
27 milliárd forintot csoportosítanak át a magyar űrhajós misszióra
2023-ban 6,9 milliárd, 2024-ben 15,3 milliárd, 2025-ben pedig 4,9 milliárd forintot kap az űrkutatás projekt.
70 milliót költ zenei ízléstesztre és közvélemény-kutatásokra az MTVA
Idén nagyjából 127 milliárdból gazdálkodik a közmédia.
Túllőtték a focilabdát: 340 helyett 447 milliárd állami pénz ment 2022-ben a sportra
Ennek 3 százaléka ment tömegsportra, elég nagy része beruházásokra.
A fideszesek kivonultak a szavazásról, de a szegedi önkormányzat így is 10 millióval támogatja...
A szegedi jobboldal szerint nem a kormány hibája, hogy az iskola nehéz helyzetbe került, Botkáék az Orbán-kormány bosszújáról beszélnek.
Kiss Ambrus: Kivételesen pluszban a főváros költségvetése, de 55 milliárd még hiányzik
Ha a hiányzó pénz nem érkezik meg a kormánytól, akkor újabb hitelfelvételre lehet szükség.
Több oka is lehet annak, hogy az államnak miért lett szüksége hirtelen rengeteg extrapénzre
Némileg meglepte a piacot, hogy bár a Pénzügyminisztérium még nem bírálta felül a 3,9 százalékos GDP-arányos hiánycélt 2023-ra, de az Államadósság Kezelő Központ mégis megemelte 700 milliárd...