Kizárás

Kizárta érdi politikusát a Mi Hazánk, mert a vállalkozásán keresztül károsíthatott meg embereket
Csott Károly a párt felszólítására sem rendezte a tartozásait, így mennie kellett.
Az ember, akit lassúság miatt kizártak a Forma–1-ből, majd mégis bekerült a hírességek csarnokába
Victor „Al” Pease szép karriert futott be kanadai autóversenyzőként, de egy elavult autó miatt hiába tört Forma–1-es babérokra.
Népszava: M. Tóth Géza egykori rektort is kizárták az SZFE Doktori Tanácsából
Múlt héten Karsai Györgyöt, az SZFE Doktori Iskolájának vezetőjét menesztették.
Kizárták az MSZP-ből Bangóné Borbély Ildikót
Vasárnaptól „nem tagja az MSZP-nek, a Magyar Szocialista Párt választáson nem indítja, és felszólítja parlamenti mandátuma visszaadására”. Bangóné nem válaszolt a diplomáját érintő kérdésekre, volt...
Kizárták az MSZP-ből a tatabányai képviselőt, aki többször is a Fidesszel együtt szavazott
Az ellenzéki polgármester több javaslatát is Fekete Miklós támogatásával fúrta meg a Fidesz a tatabányai közgyűlésben. A kizárt képviselő még fellebbezhet a döntés ellen.
Gareth Bale szerint a csapat kizárása lehet a megoldás az ismétlődően rasszista szurkolók...
Szerinte ha az érintett szurkolók kizárása nem működik, a nemzetközi sorozatokból való kizárással talán jobb belátásra lehetne bírni őket.
A panaszok szerint többször dobált vas székeket a társulat tagjai felé Perjés János, a Spirit...
Perjés nem kívánt reagálni a vádakra, a színházat kizárta tagjai közül a Független Előadó-művészeti Szövetség.
Ököllel megütötte az ellenszegülő lovat, kizárták a német edzőt az olimpiáról
Saint Boy tönkretette az élen álló Schleu versenyét, az edzőt is hazazavarták Tokióból.
Kövess minket Facebookon is!