Képzés

Gyermekkultúra, kulturális mediáció, közösségi kormányzás – összeszedtük az egyetemek idén induló...
A Corvinuson három új „nyugat-európai” képzés indul 2023 szeptemberében. Az ELTE-n vállalkozásfejlesztés, a BME-n fizikus-mérnök szakon is lehet majd tanulni.
Megszűnik a szombati oktatás az ózdi művészeti iskolában, és egy időre annyi a gitártanításnak is
A rezsiárak emelkedése miatt szeretne spórolni a tankerület. Az óraadó tanár viszont nem ér rá hétköznap, így próbálnak helyére mást találni.
Lehetett volna világűrpolitikai tanácsadó Szentendrén, de nem lesz
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem felajánlotta a továbbképzést, a szentendrei önkormányzat nem kért belőle.
Már űrtechnológiai szakembernek is tanulhatnak ősztől a BME-n
Összesen tizenhét egyetem vállalta Magyarországon, hogy összehangolt űrtudományi szakirányú továbbképzést indít.
Népszava: Elakadtak a vállalkozóvá válást segítő tanfolyamok
Több munkaügyi hivatalban sem indul képzés, a Miniszterelnökség szerint a járvány idején nem nagyon volt igény erre az álláskeresők körében.
Az űrszektorhoz köthető szakirányú továbbképzés indul 16 egyetem együttműködésében
A három féléves szakirányú továbbképzés lehetővé teszi, hogy az űrszektort felépítő ökoszisztéma képzése egységesedjen.
Űrmérnökképzés indul a BME-n
20-50 fővel indul mesterszak szeptembertől, a végzősök a remények szerint majd a magyar űrprogramhoz is csatlakozhatnak.
A pedagógus hallgatóknak minden félévben lesz szakmai gyakorlatuk
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint a hallgatók így kezdettől fogva fejleszthetik a tanári kompetenciájukat.
A Miniszterelnökség támogatásával indítanak a gödöllői egyetemen civil szervezetek szerepéről...
A kormány első civiltörvénye az uniós joggal összeegyeztethetetlen volt, a második a civilek szerint pont ugyanolyan problémás. A gödöllői képzésen többek között államtitkárok adnak majd elő.
Kövess minket Facebookon is!