Katonaság

Magyarország Kapitány még a NATO-t is kisegíti, de saját fiával nem boldogul
Az állami pénzzel jócskán megtámogatott S.E.R.E.G. nem lett rossz, pláne, hogy akár úgy is kinézhetett volna, mint Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala. Kritika az első két részről.
Több mint 350 katonát rendelt ki a honvédelmi miniszter árvízvédelmi munkálatokra
Pintér Sándor pedig arról beszélt, hogy szerinte nem lesz szükség kitelepítésekre, mert a megfelelő védművek közé tudják szorítani a vizet.
Katonai realityt indít a Honvédelmi Minisztérium a TV2-n
A győztesek a végén csatlakozhatnak a honvédség területvédelmi tartalékos állományához.
A Honvédelmi Minisztérium cáfolja, hogy katonákat vezényelnek gyerekfelügyelőnek
Spekulációnak nevezték a Népszava értesülését, hogy kb. 100 nevelőszülő nem folytathatja a munkáját a kifogástalan életvitelre vonatkozó nyilatkozat miatt.
Eddig senki nem vett pénzért (kamu) főtiszti rangot a honvédségtől, pedig a lehetőség nyitva áll
A címzetes ezredesi vagy alezredesi rang valójában nem „igazi” katonai rendfokozat, az ilyennel rendelkezők „nem minősülnek katonának”.
Putyin óriásit emelt az új szerződéses katonák fizetésén
A katonák minimum bére meghaladja az országos átlag háromszorosát, de a moszkvai újoncok még jobban járnak.
Izraeli tüntetők hatoltak be egy izraeli katonai bázisra
Azért mentek oda, hogy kiálljanak azon katonák mellett, akiket egy palesztin fogvatartott bántalmazásával gyanúsítanak.
Tűző napon, hóviharban, szolgálatban vagy azon kívül is egyenruha-viselésre kötelezhetik a katonákat
Egy törvénymódosítás értelmében a honvédelmi miniszter elrendelheti, hogy a katonák a szolgálat megkezdése előtt, munkába menet is egyenruhában járjanak. Az intézkedést nem indokolták, elképzelhető,...
Középiskolától felfelé minden ukrán tanuló katonai alapképzést kap
Ennek célja „az ukrán állampolgárok felkészítése a nemzeti ellenállásra”. Orosz-ukrán híreink keddről.
Kövess minket Facebookon is!