Katasztrófa
Négyen meghaltak, több mint 150-en eltűntek, miután félig összeomlott egy tizenkét emeletes épület...
Csütörtök óta éjjel-nappal folyik a mentőakció és a túlélők keresése.
Amerika egyik legnagyobb árvizét okozta a politikus, aki szétszedett egy gátat, majd eladta azt a...
A johnstowni nagy árvíz volt Amerika egyik legnagyobb traumája a 19. században. A várost egy gát védte volna a víztömegtől, ha nem kapják szét. Több mint kétezren haltak meg, de az igazi...
Több mint száz halottja van az indonéziai áradásoknak
Több tucatnyian eltűntek, és emberek ezreit kellett kimenekíteni otthonaikból.
58 év után derültek ki az amerikai atom-tengeralattjáró katasztrófájának részletei
A USS Thresher 1963. április 10-én süllyedt el 129 emberrel a fedélzetén, akik mind meghaltak a balesetben. A titkosított jelentéseket hosszú pereskedés után most ismerhette meg a nagyközönség.
Két napja próbálnak 37 munkást kiszabadítani egy elzárt alagútból a himalájai gleccserszakadás...
A katasztrófában legalább 19-en meghaltak, kétszáznál többen eltűntek.
Félő, hogy száznál is több halottja van az indiai gleccserszakadásnak
Hétfőig 19 halálesetet erősítettek meg, legalább 180-an eltűntek.
Többen meghaltak, legalább 150-en eltűntek az indiai gleccserkatasztrófában
A Himalája egyik gleccseréről lezúduló jég mindent letarolt, ami az útjába került.
Bozóttüzek pusztítanak Ausztrália világörökségi helyszínén
A Fraser-szigeten eddig 74 ezer hektár égett le, repülőgépekről is oltják a lángokat.
Az év legsúlyosabb hajószerencsétlensége történt Szenegál partjainál
Legalább 140-en meghaltak egy menekülthajó elsüllyedése után.