Jemen
Trump légi offenzívája Iránnak is intő jel lehet
Az amerikai elnök a Vörös-tenger hajózásának biztonságára hivatkozva indított kiterjedt katonai akciót a Jemen nagy részét ellenőrző húszi mozgalom ellen, akik aztán egy repülőgép-hordozó ellen is...
Több tucat áldozata lehet a jemeni húszik elleni amerikai csapásnak, a lázadók válaszlépést ígérnek
Donald Trump szombaton rendelt el légicsapást a lázadó csoport ellen, mert ismét támadták a Vörös-tengeren áthaladó hajókat.
Trump légicsapásokat rendelt el a húszik ellen, Iránt pedig figyelmeztette
A jemeni húszik egészségügyi minisztériuma 9 halálos áldozatról számolt be.
Egy palesztin tévécsatorna szerint újságírók haltak meg egy izraeli légicsapásban
Jemenből pedig rakétát lőttek Izraelre, milliók vonultak óvóhelyre.
Két rakétát lőttek ki egy libériai hajóra a jemeni húszik
A szervezet szerint mindkettő talált, de két, nyugati vezetésű hatóság szerint a hajó sértetlenül megúszta a támadást.
Felrobbantottak egy görög olajszállítót a húszik a Vörös-tengeren
A hajó 150 ezer tonnányi nyersolajat szállított, a legénységet már korábban kimentették.
Kilőhették egy görög tanker motorját a Vörös-tengeren, a jemeni húszik lehettek az elkövetők
A Sounion nevű tartályhajó megtámadását hivatalosan még nem vállalták magukra az Irán által támogatott húszik.
Jemeni polgárháború: hajók ellen indított drónokat és rakétákat lőtt le az amerikai hadsereg
Az iráni támogatást élvező hútik a gázai konfliktus alatt növelték a támadások erejét.
A Hamász videófelvételt tett közzé a magyar-izraeli túszról
Hírösszefoglalónk a közel-keleti konfliktusról.
Nem veszik célba a húszik a kínai és az orosz hajókat a Vörös-tengeren
Hírfolyamunk a közel-keleti konfliktusról.