Jelentés
Kevesebbet költöttünk élelmiszerre, kevesebbet tankoltunk, de több gyógyszert vettünk júliusban,...
7,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest a KSH jelentése szerint.
800 millió forint pályázati forrás visszatartását javasolja az Integritás Hatóság
A babócsai iskola felújítására adott támogatás elköltését vizsgálták.
Egy sor újabb ajánlást kaphat Magyarország a legfrissebb jogállamisági jelentésben
Vannak változtatások, amiket méltat az Európai Bizottság, de a média függetlenségével és az európai bíróságok ítéletének hazai végrehajtásával is akad némi probléma.
Bajnai: A titkosszolgálati jelentést lássuk annak, aminek megrendelői szánták – politikai...
A volt miniszterelnök részletesen kifejtette, hogy szerinte miért nem igaz, ami az ellenzék kampányfinanszírozását vizsgáló jelentésben áll.
Nem udvarolta körbe a kormányt az Integritás Hatóság első éves jelentése
Ötven javaslattal álltak elő. Az érdemi ellenőrzés nem tökéletesítésre szorul, hanem az alapoktól kell felépíteni. Gyenge a pályázatok elbírálásának rendszere, még ha a szabályok összhangban is...
Ismét megbírságolta a jegybank a lélegeztetőgép-bizniszben is érintett céget
Ezúttal hétmillió forintos büntetést kapott az OTT-One Nyrt., mert nem publikálta a jelentését. Három másik cégnél is talált problémákat az MNB.
Az ufók létezését igazoló jelentést tarthatott vissza az amerikai kormányzat egy volt hírszerző...
David Grusch szerint „ép és részben ép, nem emberi eredetű űrhajókat” találtak amerikai pilóták.
400 ezer gyerek élhet alkoholista szülőkkel Magyarországon, több mint százezren veszélyeztetettek
Megjelent a Hintalovon Alapítvány 2022-es gyermekjogi jelentése.
Csökkent a beruházások száma Magyarországon év elején
Kijött a KSH első negyedéves jelentése: az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent a beruházások volumene.
Elfogadták a Pegasus-jelentést, ami szerint több uniós kormány megsértette az emberi jogokat a...
A jelentésben is szerepel az a megállapítás is, hogy a lehallgatást engedélyező magyar törvény a leggyengébb Európában