Ítélet

Meg akart erőszakolni egy 15 éves lányt egy férfi Újbudán, négy év fegyházat kapott
Erővel rángatta le a lány nadrágját, de ő fejbe rúgta és meg is harapta a férfit.
Első fokon nyert a Hvg.hu, több mint harminc határozatot kellene kiadnia a kormánynak
A lap közérdekűadat-pert indított, miután a kormány megtagadta több tucat, korábban tíz évre titkosított kormányhatározat kiadását.
23 ezer sms-sel és hívással zaklatta volt barátnőjét egy brit rendőr
A nő az öngyilkosság határára sodródott a szakítás utáni zaklatások miatt. A londoni bíróság ítéletet hozott az ügyben.
Fejszével ölte meg lakótársait a begyógyszerezett diósdi férfi, 19 évre ítélték
Amfetamint fogyasztott, leült játszani, majd elővette az árokásáshoz vett fejszét.
A belarusz ellenzék vezetői 12-18 év börtönt kaptak, Tyihanovszkaját is elítélték
A politikus távollétében azt írta, nem adja fel a harcot, küzd az ártatlanul bebörtönzött emberekért.
6500 eurót fizethet a magyar állam, mert 3 hónapig fogva tartott egy 23 éves iraki fogorvost
Ahogy átlépte a határt, a rendőröknek rögtön jelezte, hogy menedékjogot kér Magyarországon, mégis bezárták.
A Telex jogerősen pereket nyert Somlai Bálint, Matolcsy Ádám barátja ellen
Somlai Bálint szerint nem lett volna szabad megírnunk, milyen kapcsolatban van Matolcsy Ádámmal, nehogy valaki azt gondolja, hogy cége ezért nyer MNB-tendereket. A bíróság azonban nem így látta....
A Szeviép-ügy egyik vádlottja pénzbüntetést kapott, a másikat felmentették
A másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék döntése szerint a másodrendű vádlottnak jogerősen 2,5 millió forintot kell fizetnie, a harmadrendű esetében az ügyészség fellebbezett.
A kormány nem fogadja el a magyar választási szabályozást jogsértőnek kimondó strasbourgi ítéletet
Az Emberi Jogok Európai Bírósága jogsértőnek ítélte a magyar választási rendszer kisebbségi, nemzetiségi voksolást szabályozó részét, a kormány a döntés felülvizsgálását kéri.
Kövess minket Facebookon is!