Helikopterbaleset
Lezuhant egy mentőhelikopter az Egyesült Államokban, többen meghaltak
A helikopter kigyulladt, a háromfős személyzet egyik tagja a helyszínen, a másik kórházba szállítás közben halt meg.
Összeütközött, majd lezuhant az amerikai hadsereg két harci helikoptere
Az első jelentések szerint több halott lehet.
Lezuhant egy helikopter Páty közelében
Senki sem sérült meg, a baleset körülményeit vizsgálják.
Összeütközött két helikopter egy ausztráliai vidámpark közelében
A balesetben legalább négy ember vesztette életét.
Kobe Bryant özvegyének fájt, hogy a rendőrök küldözgették egymásnak férje holttestének képeit
Több mint három órán át beszélt annak a személyiségi jogi pernek a tárgyalásán, amit ő indított a helikopter-baleset után Los Angeles-i rendőrök ellen.
Egy madagaszkári miniszter 12 órát úszott helikopter-balesete után, hogy túlélje
Szerinte nem most volt itt az ideje annak, hogy meghaljon.
Lezuhant egy helikopter Németországban, hárman meghaltak
Egyelőre nem tudni, kik az áldozatok.
Tengerbe zuhant az amerikai haditengerészet egyik helikoptere
A baleset San Diego közelében történt, egy embert már sikerült megmenteni.
Begyűjtötték az alaszkai gleccserről a magyar Telenor tulajának lezuhant helikopterét
Megkezdődhet a Petr Kellner halálát okozó baleset vizsgálata.
Kobe Bryant özvegye perli a férje holttestéről készült képeket terjesztő rendőröket
A négy rendőr egyike sem vett részt a balesetet követő vizsgálatban, így semmi indokuk nem volt arra, hogy személyes eszközeiken tárolják, illetve terjesszék a holttestekről készült fényképeket.