Győr
Győrben több száz önkormányzati szerződést vitt el ugyanaz a három cég
Az Átlátszó megtalálhatta a várost, amelynek közbeszerzési ügyei anonim módon már bejárták a sajtót.
A rezsiköltségek miatt idén nem tudják megtartani a Győrkőcfesztivált
A Dunántúl egyik legnépszerűbb rendezvényét a mostani elképzelés szerint kétévente fogják megrendezni.
Győr fideszes polgármestere szerint neki egyelőre nem kell lemondania az egyetemi kuratóriumi...
Dézsi Csaba András úgy látja: jót tesz a városnak is, ha a polgármester jelen van az egyetemen.
Győr az utolsó pillanatban felajánlja vízművagyonát az államnak, már a dolgozók márciusi bére volt...
Hatmilliárd forintot kellett volna még előteremteni, hogy a megugrott rezsiköltségeket állni tudják a Pannon-Víz Zrt. tulajdonos önkormányzatai, de belátták, hogy nem fog menni.
Két ember meghalt, amikor kiégett egy társasház tetőtere Győrben
A Bajcsy-Zsilinszky úti házban 200 négyzetméteren pusztított a tűz.
636 millió nagyon szomorú forint története
Mihez kezd egy alkoholista férj és a pánikbeteg felesége, ha hirtelen több százmillió forintot nyernek? Dokumentumfilm készült a magyar lottónyertes házaspárról, akikről néhány hete derült ki, hogy...
A menekültek már elhagyták a győri konténervárost, de az önkormányzat nem bontja el
Elképzelhető, hogy a jövőben még szükség lesz a létesítményre. Győrben a konténerlakások mellett az egyik általános iskola tantermét és egy volt kórházi szárnyat is bevetettek, amikor helyet kellett...
Olcsóbbak lettek az albérletek, Budapesten átlagosan 200 ezerért lehet lakást bérelni
A december hozta a fordulatot, de azért éves szinten még 20,2, illetve 21,9 százalékos volt a drágulás.
Három évet is kaphat az a győri férfi, aki részegen vezetve betörte egy iskola kerítését és az...
A 63 éves férfi előtte egy másik autónak is nekiment, de elmenekült a helyszínről. A balesetben nem sérült meg senki.
Már az is hír, ha nem zár be egy étterem: Sopront, majd Győrt is elérte a vendéglátóipar válsága
Ballagásra keresek éttermet, lesz valami akkor nyitva? – kérdi valaki egy győri Facebook-csoportban. Egyes vendéglőknek az is elég reklám, hogy ők bezzeg még nyitva vannak. Egyre több szakács hagyja...